30 éves Tim Burton Batmanje, ezzel ünnepel a Lego

Hatvan centi hosszú és működnek a gépágyúi a Lego új Batmobiljának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden Batmobil talán legjellegzetesebbike új Lego készletben jelent meg. Tim Burton Batman filmjének hős járgánya 60 centis és tele van működő részlettel.

Tudom, nehéz kijelenteni bármelyik Batmobilra is, hogy az a legjellegzetesebb, de a Tim Burton féle hosszúkás, két hatalmas szárnyban végződő nálam mindenképp a legmenőbb. A klasszikus filmről nem is gondolnánk, de idén éppen 30 éves, 1989-ben jelent meg. Ünneplésként pedig a Lego megalkotta a főhős ikonikus autóját, a Batmobile-t, méghozzá egy több mint 3300 darabból álló készletben. A kész modell több mint 60 centiméter hosszú és egy forgó állvány is jár hozzá, hogy bármikor körbecsodálhassuk, valamint egy plakettet is csomagolnak mellé, amin az eredeti autó adatai olvashatóak, például a tempója, miszerint 3,7 másodperc alatt éri el a 96 km/h-t, legalábbis elméletben.
Hirdetés
A koromfekete modell érdekessége a részletgazdag kidolgozás mellett a két kiemelkedő géppuska az első kerékjáratok fölött. Ehhez az utánégető kilépő csövét kell megtekernünk, ekkor lepattan a két takarólemez. De működik a temozgató mechanizmus, és három figura is jár hozzá, Joker, Vicki Vale és természetesen maga Batman, mindegyikük teljesen új a Lego kínálatában. Aki pedig frissen rendeli meg a hatalmas modellt, egy második Batmobile-t is kap mellé, ez egy kisebb, egyszerűbb, csak 366 darabból álló kisautó, de önmagában szintén meglehetősen részletgazdag, már amennyire a mérete engedi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?