Moduláris hibrid hajtás a Nissantól

Hibrid hajtást a hagyományos karosszériákba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új szemléletű hibrid hajtásláncot Nissantól. Az eddigi megoldásoknál takarékosabb és kompaktabb felépítésű egység az elsőkerékhajtású autókhoz jön.

A japán autógyár újszerű megoldása ugyan nem robbant ki forradalmat az autóiparban, mégis jelentős lépésnek számít, hiszen az új hibrid hajtáslánc annyira kompakt, hogy könnyedén beépíthető a hagyományos karosszériájú autók motorterébe. Ha pedig nem kell külön járművet tervezni hozzá, az annyit jelent, hogy felhasználható a már meglévő, hagyományos hajtású modellekben is, vagyis az újítás a hibridek gyorsabb elterjedését jelentheti.
A Nissan az elsőkerékhajtású autókhoz fejlesztette ki az új hibrid hajtásláncot, amely egy 2,5 literes, kompresszoros feltöltésű benzinmotorból, két villanymotorból és egy kisméretű lítium-ion akkumulátorból áll. Az új egység egy 3,5 literes belsőégésű motor teljesítményét nyújtja, és a gyár szerint nemcsak a városi forgalomban nagyon jó a hatásfoka, hanem az autópályán is, ahol a hibridek általában nemigen jeleskednek. Az autógyár először 2013-ban, Észak-Amerikában alkalmazza majd az új hajtásláncot, ami később a világ többi piacán is megjelenik.
Hirdetés
Az újfajta hibrid hajtás nem születhetett volna meg az új, XTRONIC CVT (fokozatmentesen változó áttételű) váltó nélkül, melynek fejlesztése során a Nissan szakemberei állítólag 40 százalékkal csökkentették az egység belső súrlódását, ami a gyakorlatban akár 10 százaléknyi fogyasztáscsökkenést is jelenthet. Az XTRONIC váltó már jövőre megjelenik a hagyományos, 2,0-3,5 literes motorral szerelt Nissanokban, nem mellesleg pedig e váltómű köré épül a gyár vadonatúj, kompakt hibrid hajtáslánca is, melyet vélhetően 3 éven belül Európában is megismerhetünk.
Forrás: ECO Hírügynökség
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?