Hill szerint Kimi nyerhet még pár vb-címet
Megvan Damon Hill, s Räikkönent méltatja
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Elképesztő Räikkönen népszerűsége: legutóbb Damon Hill örvendezett a Jégember visszatérésére reagálva.
Amikor még a Williams a topon volt: 1996-ban Damon Hill (balra), rá egy évre a kanadai Jacques Villeneuve nyert vb-címet
1980 és 1997 között 9 konstruktőri vb-címig vitte a Williams. Idén kilencedik lett, csak az esélytelen kicsiket bírta megelőzni...
Habár egy ideje a „Hova tűnt Palik László?” az igazi kérdés, a Forma-1 ex-kommentátorának mára klasszikussá vált aranyköpése anno a brit Damon Hillel volt kapcsolatos. Azzal a kétszeres legjobb Graham-fia Damon Hillel, aki 1996-ban világbajnok lett a Williams színeiben, s aki 1999-ben, mindössze 8 szezon után vissza is vonult. Csakhogy ekkor már 39 éves volt, azaz 32 esztendősen debütált a száguldó cirkuszban.
Épp ennyi idős most Kimi Räikkönen, a Ferrarival 2007-ben világbajnok finn, aki kétéves ralis kitérő után próbálja ki magát újra az F1-ben a Renault-ból lett Lotus pilótájaként. És hihetetlen, de ahogy állítólag ő a vodkát, ezt a flegma, különc Jégembert szinte úgy szereti mindenki – amióta kiderült, hogy visszatér, boldog-boldogtalan üdvözli és méltatja, várja, s szorít érte.
Kimi rajongói közé most Damon Hill állt be, amikor lenyilatkozta, szuper, hogy Räikkönen ismét része lesz az F1-nek, hiszen újra meg fogja mutatni, milyen gyors és tehetséges. „Sok szerencsét kívánok neki! Kimi már rég világbajnok, én pedig csak az ő korában mutatkoztam be, szóval fiatal, s még nyerhet egy-két trófeát.”
Hill azt is elmondta az Autosport magazinnak, hogy a 2012-es szezont illetően nagy csatát remél, s hiszi, hogy a riválisok jobban meg tudják majd szorongatni az idén domináló Red Bullt.
A hírt szerkesztette: Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Besárgult a Ferrari 458 Italia Spider
Német tuningcég vette kezelésbe a Ferrari 458 Italia nyitható tetejű változatát, körbekarbonozták, átalakították a futóművet és előhúztak még 40 lóerőt a V8-asból.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
Címlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Ritka nagy baleset a Lotus Ladies Cup futamán
- Schumi és Kimi sem búslakodik a kínai blama után
- Folytatódik a Lotus F1-névmizéria
- A Jégember viccesebb, mint valaha
- Limitált Lotus Evora Kimi Räikkönen színeiben
- A Lotus bukta, a Sauber nyerte a barcelonai tesztet
- Idén eddig a Lotusról szól az F1
- Bemutatkozott a Lotus E20
- Ítéletet hirdettek Sutil ügyében
- Räikkönen majdnem Kubica sorsára jutott
Használtautó.hu
|
Ár: 5.250.000 Ft Évjárat: 1989 / 6 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 8.500.000 Ft Évjárat: 2007 / 10 Kivitel: sport Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.000.000 Ft Évjárat: 1995 Kivitel: cabrio |
















