Lefulladás esetén is könnyen újraindul az új Focus RS

Hivatalos: 350 lóerővel és lefulladás elleni rendszerrel jön az új Ford Focus RS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Start-stop rendszer? A Ford tett egy újabb lépést a technológiában. Egyedi, lefulladáskor könnyű újraindulást segítő rendszerrel érkezik az új Focus RS.


Az RS Focusok mindig nagy élményt nyújtottak és az új RS adatai is tetszetősnek tűnnek, a Ford azonban szeret egy lépéssel tovább járni. A jövőre érkező Focus RS ugyanis egyedi kiegészítővel készül élvezhetőbbé tenni az autózást. Az úgynevezett „stall recovery system” a Ford elmondása szerint egy olyan rendszer, ami lefulladáskor is gyors megoldást tud nyújtani az újrainduláshoz, és az RS lesz az első modell, ahol élesben bevetik.
Azon felül, hogy nem kell kézzel újraindítani a motort egy lefulladás esetén, a rendszer legnagyobb újítása, hogy mostantól üresbe rakni sem szükséges a váltót, elég egyszerűen benyomni a kuplungot. A Ford Performance Europe mérnök menedzsere, Tyrone Johnson elmondta: „Azt mindig is tudtuk, hogy szeretnénk használni a start/stop rendszert, szóval arra gondoltunk, mi lenne, ha egy lépéssel tovább mennénk és menet közben is gondoskodnánk az esetleges lefulladás orvoslásáról, ugyanazzal a technológiával. Nos, pontosan ezt tettük és ugyanolyan gyors lesz, mint a start-stop rendszer.”
Hirdetés
Az új funkció bejelentése mellett, a Ford azt is elárulta, hogy 2,3 literes EcoBoost motorjuk, az amerikai piacra készülő modell esetében 354 lóerős lesz, 474 Nm nyomatékkal, míg az európai 350 lóerejéhez, 470 Nm nyomaték fog párosulni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    “…lefulladás elleni rendszerrel jön az új Ford Focus RS”

    Mellesleg megjegyezném, hogy ez nem “lefulladás elleni rendszer”, hiszen az autó le tud fulladni, max. gyorsabban indul újra.

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    Nem tartom valószínűnek, hogy aki ilyen autót vesz, az úton útfélen le fog fulladni vele.
    Az az évi 1-2 alkalom meg teljesen mindegy.
    Szóval valóban komoly extrát építettek az autóba a fordosok. Gratula nekik!

  • 2017.10.28. at 12:18
    Permalink

    hát kell is, amíg nincs töltőnyomás, a nyomaték megegyezik a nullával… 😀
    amúgy milyen autót kell üresbe rakni indításhoz? én soha nem rakom üresbe, kinyomott kuplunggal indítok oszt’ annyi… könnyebben is indít, mert a váltót nem kell forgatnia, függetlenül attól, hogy reteszelve van-e vagy sem, az is egy tömeg, amit az önindítónak feleslegesen kell megforgatnia, ha nem kinyomott kuplunggal indítózunk…

Vélemény, hozzászólás?