Búcsú a lebegő középkonzoltól – képeken a Volvo XC90 beltere

Hivatalos fotókon és filmen a teljesen új Volvo XC90-es kabinja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétüléses, családbarát, és ha kell, átmegy szinte mindenen. Ilyen lesz az új Volvo XC90, aminek még csak a belsejét mutatta meg a gyár.


Jó sok év és több koncepció után, ha még csak félig is láthatjuk, de a második generációs Volvo XC90-es már itt van. A Volvo hivatalos fényképeken és videón is megmutatta nagyméretű SUV-jának belsejét. Az új kormánykerék talán túlzottan hasonlít a Fiat Pandáéra, de összességében azért kellőképpen volvós a formavilág. A középkonzolra egy akkora tabletszerű kijelzőt illesztettek, hogy kilóg a légbeömlők közül. Maga a középső rész egy kissé a vezető felé fordul, mint ahogy például a korábbi S60-asnál is.
Hirdetés
Az XC90-es 2002-óta készül, így a Volvónak még abból a korszakából származik, amikor a fedélzeti gombtengerben hittek a svéd tervezők. Bár logikus volt a felépítés, de a kevesebb sokszor több elve szerint a lebegő középkonzollal már korábban is elkezdték kigyomlálni a felesleges kapcsolókat. Az új XC90-esben viszont már a középkonzol sem lebeg. Az eddig használt nagyon ízléses, a konzol tetejéből kiemelkedő kijelző helyett egy fix, de a korábbi méreténél sokkal nagyobb érintőfelület kapott helyet. A kocsi legtöbb mellékfunkciója, mint a fűtés, a hifi és a navigáció is innen lesz elérhető. A rendszer felépítésében hasonlatos lesz a Tesla Model S gigakijelzőjéhez, ami nem váratlan, mert a Volvo már letette a voksát az Apple CarPlay mellett.

A Volvo szerint eddigi pályafutásuk legjobb minőségű autóbelsőjét kapja az új XC90. Ami a minőséget illeti, az a videón is látszik, hogy a anyagok és a felületek megmunkálása luxusszínvonalú. Az ülések megformálására volvós szokás szerint nagy hangsúlyt fektettek. A karcolódásmentes bőrbevonaton túl elektromos állítás, fűtés és szellőztetés, valamint masszázsfunkció is elérhető lesz hozzájuk. A hátsó sor üléseit úgy tervezték, hogy 170 centiméteres testmagasságig kényelmesen elférhessenek az ott utazók. A további részleteket augusztusban teszik közzé a kocsiról, a hivatalos bemutató az őszi Párizsi Autószalonon lesz, a gyártás jövő év elején kezdődik a göteborgi Torslanda üzemben, így a szalonokba közel egy év múlva jutnak majd el az új XC-90-esek.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?