Hamarosan érkezik a VW Polo crossovere

Hivatalos: hamarosan érkezik a Volkswagen Polo SUV változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Nissan Juke-kal és társaival kíván versenybe szállni a Volkswagen a Polo platformjára épített új SUV-val.


Az új crossovert a Tiguan alá pozicionálja a német gyártó és kezdetben kizárólag elsőkerékhajtással lesz elérhető. Dr. Heinz-Jakob Neuser a VW technikai fejlesztésekért felelős elnökségi tagja elmondta, hogy a jövőben minden szegmensbe terveznek egy-egy SUV-t. Az MQB platformra épül a Polo és a Golf SUV-ja is. A Polo SUV potenciális piaca Kína, Dél-Amerika és Európa lesz. Később várhatóan piacra dobják az autó Skoda és SEAT megfelelőjét is.
Hirdetés
Ami a megjelenést illeti, 2014-ben Genfben bemutatták a VW T-Roc koncepciót, mellyel közel teljes mértékben meg fog egyezni a sorozatgyártású Polo SUV, annyi módosítással, hogy három helyett ötajtós lesz. A jövőben még a Polónál is kisebb, up! SUV is érkezhet a piacra. A jelenleg a Tiguanból és a Touaregből álló SUV paletta tehát jelentős növekedés előtt áll. Várhatóan érkezik egy hétüléses, CrossBlue névre hallgató koncepció és egy ötüléses, közepes méretű kupé SUV, a Cross Coupé GTE is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?