Megérkezett az elektromos Hyundai Ioniq

Hivatalos: itt a Hyundai Ioniq Electric

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelent az első hivatalos fotó a Hyundai elektromos autójáról, az Ioniq Electricről. A látvány mellé néhány technikai információ is társul.


Az év elején a koreai gyártó már lerántotta a leplet vadonatúj Ioniq hibrid modelljéről, amelyben egy 1,6 literes GDI benzinmotor és egy elektromotor szolgáltatja a szükséges hajtóerőt. A vegyes hajtásláncú modell mellett egy még zöldebb, tisztán elektromos változatot is piacra dob a Hyundai, amely nyáron érkezik az európai piacra. Az LG által gyártott 28 kWh-s akkupakk a hátsó ülések alatt foglal helyet és a gyári adatok alapján 169 km-t tehetünk meg vele egy feltöltéssel. Az elektromotor 120 lóerő leadására képes, mellyel 150 km/óra maximális végsebességet érhetünk el.
Hirdetés

Az elektromos Ioniq alapváltozatának ára Dél-Koreában 32 400 dollárról (kb. 9,1 millió forint) indul. Összesen három felszereltségi szinttel lesz rendelhető, a legmagasabb Premium Q 43 800 dollárt (kb. 12,3 millió forint) kóstál. Az alapváltozat tartalmazza a LED-es fényszórókat, a krómozott kilincseket, a 16 colos felniket és a hat hangszórós hangrendszert is. A Hyundai célja, hogy legalább 4000 elektromos autót értékesítsen ebben az évben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:00
    Permalink

    Megpróbáltam pedig érthetően fogalmazni a hozzászólásomban, amiben Jeju szigetnek volt a legkisebb jelentősége, inkább csak pontosítottam a cikkben szereplő tényeket.

    Talán rövidítve Neked is átjön: a cikkben 169 km hatótáv szerepel, ami az EU ciklus szerint kb. 250 lesz (szerintem előbbi áll közelebb a valóságoshoz). Négyezer darabot pedig simán eladnak (ráadásul ez a szám csak Koreára vonatkozik!), mivel nem 9, hanem Korea egyes részein 4,7 mFt összegért kapható, amivel a koreai támogatási rendszert kívántam szemléltetni.

    Viszont azt javaslom, nézz utána ennek a típusnak, mert második hozzászólásod kis tájékozatlanságot mutat. Az Ioniq a világon első autóként kapható lesz hibrid, konnektoros hibrid és tisztán elektromos hajtáslánccal is, a fenti cikk pedig az elektromos változatról szól. Tehát a cím helyes. Ráadásul egyik Ioniqban sincs CVT automataváltó (pláne nem a Priushoz hasonló), a Hyundai egy hatfokozatú, kifejezetten a hibridekhez fejlesztett duplakuplungos automatával szereli fel a hibrid változatokat.

    Most pedig a kedvedért utánanézek a venezuelai üzemanyagáraknak. 🙂

  • 2017.10.28. at 08:00
    Permalink

    Ránéztem a kis képre, úgy a logó sem nagyon látszott, és hirtelen azt hittem, hogy a Lada Vesta valamelyik dögösebb változata 🙂
    Én azt gondolom, hogy egy másik autós oldal közelmúltbeli tesztje – ahol egy elektromos Kia Soul-lal mentek ki Németországba -, hogy egyelőre nem sok mindenre használhatóak ezek az autók. A Soul úgy tudta a valós hatótáv felét, hogy nem fűtöttek (pokrócokba takarózva utaztak) és 80-nal mentek. Így sikerült két nap alatt kiérni, oda, ahova normál esetben beülsz és egy kövér gázzal kb. 7 óra alatt kint vagy.

  • 2017.10.28. at 08:00
    Permalink

    Az Ioniq 169 km-es hatótávja a koreai mérési ciklus szerint került megadásra. Ugyanezen ciklus szerint a Kia Soul 148 km-es hatótávval rendelkezik. Az európai norma szerint kb 250 km-t tud megtenni egy feltöltéssel az Ioniq Electric.
    Magyarországgal ellentétben Koreában jelentősen támogatják az elektromos autók vásárlását, ezért a 9,1 mFt-os gyári ár helyett 6,2 mFt-nak megfelelő összegért lehet megvenni az Ioniq Electricet. Ráadásul ehhez a koreai Jeju sziget önkormányzata plusztámogatást is nyújt, amivel az autó ára 4,7 mFt-ra csökken. Vagyis egy szinten van a belsőégésű motorokkal szerelt modellekkel.

  • 2017.10.28. at 08:00
    Permalink

    erzekeny a piac a hibridnél, ha csinalnak 10ezret es megmarad 5000 nincsennek előbbre 🙂 de szerintem a 4000 is kicsit alulbecsult, demégmindigjobb, mintha rajtuk marad.majd kiderul.

Vélemény, hozzászólás?