Megérkezett az új Audi R8

Hivatalos képek és információk az új Audi R8-ról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vége a találgatásoknak, végre megérkeztek a hivatalos információk és képek a jövő heti Genfi Autószalonon debütáló vadonatúj Audi R8-ról.


A napokban kiszivárgott képek után megérkeztek a hivatalos fotók és információk a második generációs Audi R8-ról. Hűtőmaszkját átdolgozták, ezentúl méhsejtrács díszeleg a négy karika alatt. A fényszórók alapesetben LED technológiával világítanak, extraként kérhető azonban lézerfényszóró, amely kétszeres, 600 méteres hatótávolságot ígér. Oldalt megmaradtak a hatalmas légbeömlők, hátul pedig szintén LED-es a világítás. Kitolható hátsó spoilert is kapott az R8, az erősebb változatra pedig egy szénszálas fix spoilert terveztek a mérnökök. A diffúzor két oldalán helyezkednek el a trapéz kipufogók, a hátsó szélvédőn keresztül pedig jó rálátást kapunk az R8 szívére.
Hirdetés

Az R8 a Lamborghini Huracán platformjára épül és kizárólag 5,2 literes V10-es, FSI szívómotorokkal érkezik. Az "alap" verzió 540 lóerőt és ugyanekkora nyomatékot teljesít, míg a V10 Plus blokk 610 lóerőt és 560 Nm nyomatékot nyújt. A gyengébbik változat 3,5 másodperc alatt, a V10 Plus pedig 3,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára. Mindkét modell 330 km/h végsebességre képes. A nagy teljesítmény ellenére nem vészes az étvágyuk: 11,8, illetve 12,4 literrel megelégszenek 100 km-re vetítve. CO2 kibocsátásuk 275, valamint 289 g/km.

Az új R8 kizárólag hétsebességes S-Tronic sebességváltóval érhető el, melyet háromféle automata és egy kézi programmal láttak el. Az R8 összkerékhajtással rendelkezik, a hajtásláncba elektrohidraulikus kuplungot építettek. Normál esetben a nyomaték teljes része a hátsó tengelyekre továbbítódik, szükség esetén azonban lehetőség van, hogy teljes egészében elöl hajtson az autó. A mechanikus differenciálzár pedig azt biztosítja, hogy bármilyen útviszony között optimális legyen a tapadás a gumik és a talaj között.
Az alapmodell 19 colos könnyűfém felniket kap, 245/35 méretű első és 295/35 méretű hátsó gumiabroncsokkal. A 20 colos változatot 245/30 és 305/30 méretű papucsokkal szerelik. A fékek alapesetben acélból készülnek, természetesen elérhetők a szénszálas kerámia féktárcsák is. A második generációs R8 az új építési eljárásoknak köszönhetően 1555 kg, míg a V10 Plus 1454 kg. Utóbbi mintegy 50 kg-mal könnyebb, mint az első R8, és az alumínium elemek torziós merevsége is 40 százalékkal javult az elődhöz képest.
Az utastérben kagylóülések és vezetőközpontú műszerfal kapott helyet. A dizájn letisztult, több kapcsoló és gomb megszűnt, őket a 12,3 colos, konfigurálható Audi virtuális cockpit váltotta fel. Kárpitok közül Alcantara/bőr vagy teljes Nappa bőrkárpit közül választhatunk. További extraként érhető el az 500 Wattos Bang & Olufsen hifirendszer és az Audi telefonbox is. Az új R8 idén nyártól érhető el a kereskedésekben, 165 ezer, illetve 187 400 eurós áron (kb. 50 és 57 millió forint).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?