Megvan a Honda Civic Type R ára

Honda Civic Type R - már itthon is kapható

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Genfi Autószalonon debütált, most pedig már itthon is kapható a Honda Civic Type R, GT változatban is. Mutatjuk az árakat.

Már csaknem másfél hónapja gyári részletes információival ismerjük a Honda Civic Type R-t, most pedig már a hazai ára is publikus. A több szempontból is kategóriaelső, 2,0 literes négyhengeres és turbós benzinmotorjából 310 lóerőt kifacsaró, így a legizmosabb fronthajtású hot hatchnek számító ötajtós árát 10 millió forint alá vitték, pedig felszereltsége sem szerény.
Hirdetés

De talán fontosabb ellátmányánál, hogy 100 km/órára mindössze 5,7 másodperc alatt érhet, végsebessége pedig 270 km/óra, amivel akár erősebb, ám korlátozott végsebességű modelleket is levilloghat az autópályákon - például Németországban. Váltója „sebészi pontossággal” kapcsolhatónak mondott hatsebességes kézi, műszerfalának bal oldalára pedig került egy „+R” gomb, amivel a gázpedál érzékenysége, a kormánymű közvetlensége és a lengéscsillapítás keménysége fokozható. Ez a beállítás a gyáriak szerint főként versenypályán ideális, fokozza a vezetési élményt, segít a maximumot kihozni az autóból. Érdekesség, hogy a műszerekről olyan információk is leolvashatók, mint a nehézségi gyorsulás mértéke és iránya. Egyedi, a típushoz hangolt az aerodinamika, hátsó szárny és diffúzor, valamint padlóborítás egyaránt megtalálható. Fokozott a hűtés és a fékteljesítmény is: 350 mm-es Brembo fékek dolgoznak a Type R alatt.
És akkor az árak, a Type R 9,94 millió forinttól kapható, a "Championship White" fehér, illetve a metálfényezés felára 125 000 Ft. Már az "alap" Type R is gazdagon felszerelt, sok egyéb mellett városi koccanásgátlót, stop-start elektronikát, automata klímát, adaptív tempomatot, tolatókamerát, Bluetooth kihangosítót, B-oszloptól hátrafelé sötétített üvegeket adó. Fényszórói ledesek, de a hagyományos ködfények sem hiányoznak róla. 750 ezer forintos felárral választható egy GT kivitel is, ami teljesítményében, műszakiságával semmi többletet nem ad, viszont például megvan benne a teljes sofőrsegéd-arzenál, hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetéssel, holttér-szenzorral, sávelhagyásra figyelmeztetéssel, ráfutásgátlóval és automata reflektorral. Klímája már kétzónás automata, nem hiányzik belőle az eső- és a lámpaszenzor, valamint az automatikusan sötétedő belső tükör sem. Külső tükrei elektromosan behajthatók, hifije nagyteljesítményű és nyolchangszórós, továbbá Honda Connect - Garmin navigációs rendszer is jár hozzá, ha valaki ilyenekre is vágyna a 310 paci mellé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:15
    Permalink

    attól még nem ide csinálták őket. Amúgy egy 200 lóerős autót se tudsz itt kihasználni, ahhoz sem árt egy pálya. Nem hinném, hogy kevesebb lóerővel kihoznának valami hasonlót, mivel mindenki inkább minél több lóerőt akar.

  • 2017.10.28. at 19:15
    Permalink

    Kénytelen vagyok, így gondolkodni, mert itt élek és nem japánban.
    Egyébként, ha nagyon sok pénzem lenne nyilván megvenném a 10 millás gépet, de nekem a 7-7,5 millió a határ.

  • 2017.10.28. at 19:15
    Permalink

    Teljesen egyet értek veled. Feleslegesen erős, kiautózhatatlan a közutakon. De kellett egy ilyen a konkurenciával szemben és a Type R név fenntartására. Nem fogják sokan venni , mert szeonális autó. Második vagy harmadik autó. De én is nagyon remélem hogy csinálnak egy gyengébb olcsóbb verzoót, és miért ne tennék, biztos többet eladnának belőle mint ebből a célszerszámból!

  • 2017.10.28. at 19:15
    Permalink

    Tulajdonképpen nem sok értelme van közútra ilyen erős és ilyen drága autót venni.
    Jobban díjaznám egy kb. 220 lovas max. 7 millliós típus bevezetését.
    A vicces az, hogy közúton nem igazán lehetne kiautózni a különbséget a kettő között.
    Versenypályán is szinte autóversenyzőnek kellene lenni hozzá.

Vélemény, hozzászólás?