Kilencfokozatú automata váltó és csodadízel a Honda CR-V-ben

Honda CR-V frissítés: 160 lóerős is lehet az 1.6-os dízel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvan a Honda VTi motorja a kilencvenes évekből? 1.6-os és 160 lóerős. Pont ilyen a most debütáló i-DTEC dízel, csak sokkal takarékosabb.


Miként már írtunk róla, az idei Párizsi Autószalonon némi frissítéssel jelentkezik az aktuális negyedik generációjával épp három éve futó Honda CR-V. Az új fényszórókon, hűtőmaszkon és lökhárítón túl viszonylag jelentős műszaki frissítést is kap. Korábbi 2,2 literes, 150 lóerős turbódízelét a 120 lóerősként már megjelent 1.6 i-DTEC 160 lóerősre, azaz 100 lovas literteljesítményűre húzott változata helyettesíti. Igen, ma már azt tudja dízellel is a Honda, amit tudott a híres VTi.
Természetesen jelentősen kisebb emisszió mellett. Számottevő, 11%-os a CO2 csökkentés a Honda első saját fejlesztésű dízelének számító 2,2 litereshez mérten is. A 160 lóerős 1.6 i-DTEC 130 g/km CO2 értéket mutat a hozzá alapból járó hatsebességes kézi váltóval, kapható lesz kilencfokozatú automatával is, azzal 135 g/km a CO2-je.
Hirdetés
Míg az erősebb 1.6-os dízel összkerékhajtással is kapható lesz, a 120 lóerős alap a jövőben is kizárólag fronthajtással és kézi váltóval készül - ahogyan év elején teszteltük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Azért azt linkeltem be, mert azonos az áruk (ebbe is belekötöttél) és azonos időben gyártották őket. Így korrekt az összehasonlítás.
    Értsd már meg végre a sokadik levélváltás után, hogy ti rugóztok a VTI motor rugalmatlanságán. NEM én írtam az általad idézett mondatot !!! Én csak ezt a hülyeséget próbálom cáfolni, hiszen a fikázók közül legtöbben nem hogy nem vezettek, de még nem is ültek ilyen autóban.
    Nem igaz, hogy nem érted a példámat. Az alacsony fordulaton szerintetek átlag gyenge 1,6-os azért elég jól elvan egy sportos kétliteres mellett, cáfolva az idézetet! Ez itt a lényeg! Kár mellébeszélni.
    Hiába adja le a max. nyomatékát 7000-nél, ha tartja a lépést a 2,0-es GSI-vel, nem igaz? Mellesleg nem mindegy, az sem, hogy a 130-140-et már talán 3000-nél eléri.
    Eddig a hengerűrtartalom számított, hiszen állítólag az a nyomatékosabb. Most meg már nem? Inább a lóerő? Ne már.
    Itt van pl. az én autóm. 1,8-as 180-as nyomatékkal. 2000-nél már leadja a nyomaték 77%-át és onnan folyamatosan emelkedik 6000-ig (kb. 85%) , aztán 6200-nál rádobja a maradék 15%-ot.
    Nagyon pörgős, és a szívók között az egyik legrugalmasabb is! Ezt változó szelepvezérléssel és szelepemeléssel érték el.
    Már megbeszéltük, hogy turbós motort nem korrekt szívóhoz hasonlítani rugalmasságban, főleg hogy a turbós előnyét senki sem vitatja és egyáltalán nem ez volt a téma. Terelsz rendesen. Mellesleg nézted az árukat is, ha már múltkor ezen is lovagoltál? 🙂
    60-100-at pont példánk hoztam fel a rugalmasságra, hiszen miért ne lehetne azt mérni?
    Megértem, hogy egy európai, főleg olasz autó az én stílusomtól széthullana, épp ezért vettem pörgős japánt.
    Azt erre találták ki. 🙂
    Az megy és pörög ameddig kell (8300-ig). Még most sem tudom megunni és naponta leforgatom addig.
    Már 9,5 évnél és 240.000km-nél tartok és eddig szinte semmi baja nem volt. Nem sokat kell rá költeni. Így már egyértelműen megérte az árát, pedig nem volt olcsó.

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Röhögni max. rajtad lehetne, ahogy görcsösen próbálod bizonyítani a hülyeségedet.
    Nem látod az idéző jelet, mert nem akarod.
    Azért vess erre is egy pillantást:
    http://www.zeperfs.com/en/duel173-270.htm
    Szerintem ez egyértelmű bizonyíték a hülyeségeitekre (Teljesen átlagos és rugalmatlan a VTI alacsony fordulaton, olyan mint bármelyik 1,6-os motor.).
    Jobban teszitek, ha elcsendesedtek, mert a tájékozatlan embernél már csak a buta a rosszabb, főleg az, aki a tényeket sem fogadja el.

    Nincs olyan, hogy 60-ról 100-ra gyorsítás??? 😀
    Ja, te csak a katalóguson lógsz? Az életben ilyen nem is lehetséges? Esetleg ez nem a rugalmasságról szól? Talán nem érted a példa lényegét?
    Szerintem vedd komolyabban magad, mert így nem röhögni, hanem sírni fognak rajtad. Teljesen jogosan.
    Azt pedig ismét megjegyzem, hogy az aki egy ilyen vagy ehhez hasonló autóval 80-ról 120-ra 5.-ben gyorsít egy előzés közben, egyértelműen tehetségtelen, akinek inkább kutyát kéne vezetnie autó helyett. Mindenki jobban járna, főleg a körülötte autózók. 🙂

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Te se röhögtesd már ki magad!
    Egy “átlag” szinte családi autót hasonlítasz komoly, arany árú sportkocsikkal?
    Tudom, nagy volt a technikai a különbség, de azért mégsem kell így túlbecsülni a japánokat. 😀

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Mindig is balfék voltál, amit ismét sikerült bizonyítanod.
    Okoskodsz a semmire, de a lényeget nem látod.
    Olvasd már el mit írt zold!
    Arra válaszoltam.
    Mellesleg megsúgom, hogy tanulj is valamit, ha már ide jöttél hülyeségeket írogatni. A VTI nem sportautó, úgy ahogy a TS Corolla sem.
    Bónuszként: egy turbó normál esetben mindig rugalmasabb egy szívónál, de egy jó pörgős autóban általában van egy jó váltó, ami teljesen feleslegessé és kiautózhatatlanná teszi ezt a különbséget.
    Ki az a szerencsétlen, aki pl. 5.-ben gyorsul 60-ról 100-ra? Talán te? 😀

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Igen, igaza van Milannak, hasonlítsd össze egy sportkocsival. Mondjuk az 1960-as évekből, jó lesz?
    A Porsche 550-es széria utódjaként a 718-ast készítették, ennek volt RS60 és RS61-es változata, előtte 1959-ből az RSK spyder: ebben 1.5-ös, 150 pasic szívó volt. NEM 1991-ben, mint a Honda, hanem 1959-ben!
    [url]http://revsinstitute.org/the-collection/1959-porsche-718-rsk-spyder/[/url]
    Aztán jött az új változat, 1.6-os 160 pacis kivitelben (még mindig sima szívó, semmi turbo). Erről annyit találtam h 7800-on adta le a max teljesítményt, 7000-en a max nyomatékot.
    [url]http://enzosgarageporsche.blogspot.hu/2011/01/dynamic-porsche-356-speedster.html[/url]

    Később az RS61-ben már 178 pacit is leadott a kis 1.6.

    [url]http://www.conceptcarz.com/vehicle/z16660/Porsche-RS-61.aspx[/url]

    [i]“It wasn’t until [b]1960[/b] when the Porsche 718 received modifications that included enlarging the engine to [b]1600 cc[/b], and this was the birth of the 718 RS60. Updates to the Porsche 718 included a larger windshield, a regulation trunk in the tail, a ‘functional’ top, and a four-cam engine that now produced [b]160 hp[/b].
    “[/i]

    [i]“The engine, a Type 547/7 [b]1587cc[/b] unit had a 9.8:1 compression ratio and was capable of producing [b]178 bhp[/b]. “[/i]

    [url]http://www.rmauctions.com/lots/lot.cfm?lot_id=1063980[/url]

    Még ebben az évben a Ferrari is kijött valami literenként 100 pacis vassal, csak annak már nem tudom a nevét. Ferrari fan clubokon utánakérdezel, biztosan útbaigazítanak.

    Aztán ’91-ben kidobott a piacra egy olyan kocsit a Honda, ami megütötte egy akkor 30 éves Porsche szintjét. Há’ mingyá’ összesz*rom magam. A ’70-es évekre a hondán kívül mindenki rájött, h nincs sok értelme ilyen alacsony fordulaton 0 nyomaték motorokat készíteni. Ezért is van pl. h a Subaru sem 1.6-ból hozta ki a 160 pacit, hanem nagyobb, 2 literes vagy annál nagyobb szívókból a ’90-es években. Aztán most a Bubu-t szeretné copy-zni, aki már ’92-től napjainkig turbomotorral adja ki a WRX-eket, hát persze h a 2015-16-os type-R is turbos lesz. De legalább a 30 év lemaradásból sikerült lefaragniuk. Persze így sem lesz olyan jó mint az impreza 😉 (Végeredményben azért neked is igazad van, [i]Valóban komolytalan összehasonlítani az 1.6 VTI-t egy európai 1,6-tal,[/i], mert azonnal szembetűnő lesz a 30 éves hátrány).

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Igazad van.
    Valóban komolytalan összehasonlítani az 1.6 VTI-t egy európai 1,6-tal, de mint a példa mutatja egy 1,8-cal is.
    Mesélj “nagy tudású”, te mire jutottál. 🙂

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    A VTI nem volt különösebben erős csak kihúzatható. A magas csúcsteljesítményen kívül nem szólt más nagy fegyvertény mellette. Tény hogy nem hajtódott szét könnyen. De alacsony fordulaton ugyanolyan erőtlen volt mint a konkurensek 90-105LE-s 1-6osa.

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Mintha az i-DTEC olyan szög egyszerű lenne, meg úgy általában minden modern dízel. Lényeg, hogy itt is el tudtad mondani, hogy a BMW szar és 200k után széthullik. Vau! A VTI meg csak azért került szóba mert 1,6 -160LE, ahogy ez is, senki nem mondta, hogy jobb vagy rosszabb, vagy az utódja lesz.

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Kár az 1,6 VTI-hez hasonlítani, mert az egy ikon. Pörgős, erős és tartós motor volt, ha valaki figyelt az olajfogyasztásra, ami nem hiba, hanem a motor karakterisztikájából adódó következmény.
    Ez a dízel szerintem nem lesz méltó utódja, mert nem is lehet, hiszen turbó és dízel. Arról nem szól a cikk, hogy ezt a fajlagosan nagy teljesítményt hogyan érték el a japán mérnökök. Az sem mindegy, hiszen a tartóssága attól is függ.

    A szememben a BMW is “kiröhögteti” magát a 3 turbóval és az agyonbonyolított dízeleivel, amelyek újonnan nagyon jók, de 150.000-200.000km felett nem sok jóra lehet számítani. Persze akinek van pénze, annak nem számít. 🙂

    Szóval itt két teljesen ellentétes felfogás szerint épített motorról van szó, ahol az utóbbi valószínűleg meg sem fogja közelíteni a VTI tartósságát.

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Szerintem te nem tudod mit jelent az, ha egy motor kihegyezett, ugyanis minden 1 turbós dízel kihegyezett, mert alig 1000-1500-as tartományban ad le jelentős nyomatékot, alatta/fölötte sokkal rosszabbul teljesít. Ettől lesz kihegyezett egy motor, nem attól, hogy nagy a literteljesítménye. Ott az új M5 turbós V8-asa, 4,4 literből 560 lóerő, és 1500-tól 5700-ig tartja a 680Nm nyomatékot, nem úgy mint a dízelek, hogy 1500-tól max 3000-ig él, aztán válthatsz is…

  • 2017.10.29. at 02:09
    Permalink

    Írjuk ide akkor rögtön a legelején, hogy ez egy kihegyezett motor!
    Más gyártó esetén ez lenne az első fanyalgó vélemény és menőmanó azonnal aggódna annak tartóssága miatt.

    A privát véleményem nem ez, hanem mondhatni éppen az ellenkezője.
    A tükörért elnézést kérek gz-től.

Vélemény, hozzászólás?