0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Hyundai HND-7/Hexa Space: nyolc főnek is kényelmes

Méhkaptár jellegű utastér a Hyundaitól

2012. január 9., hétfő 19:48 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ülések hexagonális elrendezésével alakították ki a Hyundai HND-7/Hexa Space nyolcszemélyes utasterét.

Zseniális üléselrendezésű tanulmányt mutatott be Delhiben a Hyundai.

Elöl hagyományos, hátul tolóajtókon keresztül, zavaró B-oszlop nélkül lehet megközelíteni az utasteret

Elöl hagyományos, hátul tolóajtókon keresztül, zavaró B-oszlop nélkül lehet megközelíteni az utasteret

A HND-7/Hexa Space névre keresztelt autó utasterében nyolcan utazhatnak egyszerre, a hátsó hat ülés hatszögletű mintázatban helyezkedik el egymáshoz képest, ezáltal egy sorban anélkül ülhetnek hárman egymás mellett, hogy térddel vagy vállakkal lökdösni kelljen egymást. Az ülések támlái lehajthatók lábtartóként, de akár teljesen el is tüntethetők a padló síkjába ezzel növelve a csomagteret.

Az utastéren végigfutó síneken csúsznak előre-hátra a székek Az utastéren végigfutó síneken csúsznak előre-hátra a székek

Az utastéren végigfutó síneken csúsznak előre-hátra a székek

Az autót kívülről a nagyméretű hűtőrács és bőven hátranyúló első lámpatestek jellemzik, vonalain a Hyundai “folyékony szobrászat” névre keresztelt dizájnja érhető tetten.

Tágas, kényelmes: a keményre tömött, vékony építésű ülésekkel könnyebb kihasználni a belső teret

Tágas, kényelmes: a keményre tömött, vékony építésű ülésekkel könnyebb kihasználni a belső teret

Közvetlen befecskendezésű, 1,2 literes turbómotorja hatfokozatú automata váltóhoz kapcsolódik, ám hiába érdekes és értékes minden paraméterével a HND-7, a Hyundai egyelőre nem tervezi az újdonság piaci bevezetését.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

Hyundai i30 páviánteszt

A minőség-ellenőrzés igen fura módját választotta a Hyundai, amikor egy rakás páviánt szabadított az új i30-ra.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (1 db)

Horatius írta: 4 hónapja

Bevezeti hamarosan, ha labdába akar még rúgni és erősen gondolkozhat a plug-in hibrid vagy tisztán elektromos hajtáson, mert úgy egy igazi űrhajó válhatna belőle!

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1oeXVuZGFp

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

HYUNDAI tesztek

Hyundai i40 cw 1.6 GDI Style teszt

Hyundai i40 cw 1.6 GDI Style teszt 

Alapmotorjával, de az ahhoz társítható legmagasabb felszereléssel járt nálunk a Hyundai i40 cw. Meg kell hagyni, ízletes darab.


Hyundai Veloster 1.6 GDI Style miniteszt

Hyundai Veloster 1.6 GDI Style miniteszt 

Rövid ismerkedés erejéig hazai utakon tehettük próbára a már itthon is kapható, sportos fazonú Hyundai Veloster, négyajtós kupét!


Hyundai Elantra 1.6i Comfort miniteszt

Hyundai Elantra 1.6i Comfort miniteszt

Új képlettel vár vevőket az alsó-középkategóriában a Hyundai: i30 nyújtva és egyszerűsítve = Elantra. Kipróbáltuk az ismerős nevű, visszatérőnek is nevezhető, de vadonatúj négyajtóst.

Hyundai Genesis Coupe 2.0 T Style teszt

Hyundai Genesis Coupe 2.0 T Style teszt 

Szülőhazájában, Dél-Koreában már közel három éve forgalmazzák a hazai piacon csak idén megjelent Gensis Coupét. Vajon megérte várni rá?

Hyundai i20 1.25 Comfort teszt

Hyundai i20 1.25 Comfort teszt

Kisautójával a kategória jó eséllyel legharmonikusabb jellemzőit, verhetetlen áron és egyedülálló garanciával kínálja a Hyundai.

Még több HYUNDAI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

HYUNDAI ATOS Prime 1.0...

Ár: 579.000 Ft

Évjárat: 2001 / 7

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

HYUNDAI I30 CW 1.6 CRD...

Ár: 2.490.000 Ft

Évjárat: 2008 / 10

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

HYUNDAI H-1 STAREX 2.5...

Ár: 1.399.000 Ft

Évjárat: 1999 / 12

Kivitel: kisbusz

Üzemanyag: Dízel

Még több autó