Sima győzelmet aratott Rosberg

Idei második győzelmét húzta be Nico Rosberg Bahreinben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó formában van Rosberg, ugyanis sorozatban ötödik győzelmét aratta a német versenyző a Bahreini Nagydíjon.


Elkapta a fonalat a Mercedes német pilótája, ugyanis idén második, a múlt évi utolsó három futamot is beszámítva pedig összesen ötödik futamgyőzelmét aratta Bahreinben. Mögötte Räikkönen és a rajtnál ütköző Hamilton végzett.

Már a felvezető kör is izgalmasan alakult, Vettel autója ugyanis elfüstölt, így még a rajt előtt kényszerült feladni a versenyt. A rajt sem Räikkönennek, sem a címvédő Hamiltonnak nem sikerült jól, utóbbit csapattársa, Rosberg azonnal megelőzte. Az első kanyarban Bottas és Hamilton ütközött, ezzel visszaesett a középmezőnybe. A manőver miatt Bottas később boxutcaáthajtásos büntetést kapott.
Hirdetés
Az első körökben komoly csaták alakultak ki, Hamilton végül 15 kör után tudott felkerülni a harmadik helyre. Rosberg mögött Räikkönen haladt, a német versenyző a célig nagyon biztosan tartotta maga mögött a finnt, akit szintén nem tudott megszorongatni Hamilton. A vezető hármas a mezőny többi részéhez képest nagy előnyt épített fel, a mögöttük lévő helyezésekért pazar csata folyt a pályán. A verseny végén Daniel Ricciardo szerezte meg a negyedik helyet, az ötödik pozícióban pedig az újonc Haas-Ferrarival ismét emlékezeteset produkáló Romain Grosjain ért célba.
Bizonyára nagy sikerként élte meg a futamot a belga Stoffel Vandoorne is, aki az ausztráliai balesete miatt távol maradt Fernando Alonsót helyettesítette a McLarennél, ő a pontszerző tizedik helyen végzett. Rosberg komoly előnybe került legnagyobb riválisaival szemben a pontversenyben, ugyanis Hamilton 17, Räikkönen 32, míg Vettel 35 ponttal van lemaradva tőle.
Végeredmény, Bahreini Nagydíj (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők)
  1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:33:34.696 óra
  2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 10.282 másodperc hátrány
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 30.148 mp h.
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:02.494 perc hátrány
  5. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:18.299 p h.
  6. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:20.929 p h.
  7. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1 kör hátrány
  8. Felipe Massa (brazil, Williams) 1 k h.
  9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1 k h.
  10. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1 k h.


Leggyorsabb kör: Rosberg
Pole pozíció: Hamilton

A világbajnokság két hét múlva, Sanghajban folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 19 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Rosberg 50 1. Mercedes 83
2. Hamilton 33 2. Ferrari 33
3. Ricciardo 24 3. Red Bull 30
4. Räikkönen 18 4. Williams 20
5. Grosjean 18 5. Haas 18
6. Vettel 15 6. Toro Rosso 11
7. Massa 14 7. Force India 6
8. Verstappen 9 8. McLaren 1
9. Hülkenberg 6
10. Kvjat 6

Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?