Nagyot nőtt januárban az autópiac – élen a Suzuki

Idén is folytatódik az autópiac növekedése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csaknem 15%-kal nőtt az év első hónapjában tavaly januári eredményéhez képest a személyautók piaca. Vezet - egyelőre - a Suzuki.


Nem csökkent az autópiac lendülete - legalábbis a személyautóknál. Utóbbiak esetén 14,1%-kal nőtték túl az idén januári eladások a tavalyiakat (a tavalyi éves bővülés lényegében ilyen mértékű, 14,3%-os volt). A kishaszonjárműveknél enyhe, a nagyobbaknál jelentős csökkenés látható az év első hónapjában, ám a termelőeszközöket jellemzően nem az év elején vásárolják, így nem kell csüggedni. Szép a szerény méretű busz-szegmens növekedése, remélhetőleg az év további részében is megmarad az iszonyatosan koros buszpark szolid megújulását jelentő eladás.
Hirdetés

A motorkerékpárok szegmensében szintén nem meglepetés a januári csökkenés - legalábbis a regisztrációk kapcsán. Ugyanakkor nem kizárt, hogy több kétkerekű került útjainkra: az 50 cm3-es(nek mondott) robogók ugyanis még mindig rendszám és regisztráció nélkül futnak hazánkban.
2016. I. (db) 2015. I. (db) Különbség (%)
Személygépkocsi 5567 4880 14,1
Kishaszonjármű 1308 1354 -3,4
Nagyhaszonjármű 331 475 -30,3
Busz 54 14 285,7
Motorkerékpár 60 72 -16,7
Összesen 7320 6795 7,7

A bővülő személyautó-eladásokon belül egyelőre a Suzukié a legnagyobb szelet, piacrészesedése 12,16%, míg a második helyezett (az elmúlt 5 évben piacvezető) Opelé 10,53%, a harmadik helyen álló Skodáé 10,38%. A piac több mint 50%-át a top 5 márka (az előbbieken túl a Ford és a Volkswagen) uralja. A januári legkedveltebb modell a tavaly már a magánvásárlók körében első helyen végzett Suzuki Vitara lett - nem kizárt, hogy az idei évben abszolút számaival is át fogja tudni venni a Skoda Octavia által régóta bitorolt piacvezető modell címet.
Top 10 márka és modell - 2016. január
Helyezés Márka Darabszám Helyezés Modell Darabszám
1. Suzuki 677 1. Suzuki Vitara 476
2. Opel 586 2. Skoda Octavia 343
3. Skoda 578 3. Opel Astra 271
4. Ford 553 4. Volkswagen Passat 173
5. Volkswagen 439 5. Ford Mondeo 158
6. Dacia 355 6. Ford Focus 151
7. Toyota 285 7. Dacia Duster 145
8. Kia 272 8. Kia Sportage 105
9. Renault 215 9. Volkswagen Golf 104
10. Nissan 200 10. Suzuki Swift 98

Az újdonságok közül jól fogy az Opel Astra, a Kia Sportage számai viszont most még a kifutó szériát jelentik, sokan szívesen vették az árkedvezménnyel kínált előző generációt. Bár a piac bővült, számai még most is igen szerények, a 10. legnépszerűbb modellnek számító Suzuki Swiftből például száz példány sem fogyott januárban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:43
    Permalink

    A Suzuki Vitara 1.6 benzin GL+ automata egy korrekt vétel a maga 4 510 000 forintos akciós árával. Én ezt tartom a legjobb ár/értékű változatnak a Vitarák közül. Bár van azért vetélytársa, mégis piszkálja a csőröm.

  • 2017.10.28. at 08:43
    Permalink

    Kedves Olvasó!

    Nagyon köszönöm az észrevételt! Valóban már 4. generációjánál tart a Sportage, épp a múlt héten próbáltam. Ezt most bizony elírtam. Javítottam.

  • 2017.10.28. at 08:43
    Permalink

    Tisztelt Szerző! Egy hibát vettem észre a cikkben, javításra szorulna:

    “…a Kia Sportage számai viszont most még a kifutó szériát jelentik, sokan szívesen vették az árkedvezménnyel kínált első generációt.”

    Az első generáció már több, mint 10 éve nem kapható…tehát így lenne helyes: “…az árkedvezménnyel kínált [b]előző[/b] generációt.”

Vélemény, hozzászólás?