Ötödször a Hungaroringen: Opel Családi Nap

Idén is lesz Opel Legendák Találkozása, szokás szerint a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Május 16-án idén is a Hungaroringre invitálja az Opelek rajongóit a márka. Az idei apropó, hogy már az összes modellhez van magyar motor.

Idén ötödik alkalommal rendezi meg Családi Napját, a Legendák Találkozása címmel is illetett rendezvényét az Opel a Hungaroringen. Miként eddig is, a Családi Napnak most is van egy apropója: négy éve az első ilyen rendezvényen az Opel Magyarország a huszadik születésnapját ünnepelte, 2012-ben az Év Autója díjas Ampera mutatkozott be, azután a motorsporté volt a főszerep, tavaly pedig az állítólag a márka jövőképét meghatározó Monza tanulmányautót hozta el a cég Magyarországra. Az idei évben a központi téma az, ami az Opelt igazán magyar márkává teszi, tehát, hogy ma már az Opel minden modelljébe bekerülnek a legújabb fejlesztésű és magyarországi gyártású szentgotthárdi motorok. Az Opel Magyarország több olyan újdonságot is bemutat a Családi Napon, amelyben „Magyar Szív” dobog, köztük az új Corsa OPC modellt és a már általunk is tesztelt ADAM Rocks szériaváltozatát.
Szentgotthárdon, az Opel legkorszerűbb motorgyárában, az 1.6-os benzines és dízel turbó motorok mellett a múlt év közepe óta folyik a kisméretű benzinmotor-család sorozatgyártása is. Ennek első tagja az egyliteres háromhengeres benzines turbó ott van az új Corsában (teszt róla itt) és az ADAM Rocksban, a legújabb négyhengeres 1.4-es benzines turbó pedig a próbagyártásnál tart - ez a motor az ősszel érkező új Opel Astrában mutatkozik majd be.
Idén az új magyar motoros Corsa OPC lesz az igazi újdonság a mogyoródi pályán, de régi ismerősként ott lesznek az Astra OPC-k is, amelyek a maguk 280 lóerejével igazi utcai versenyautók. A célegyenesben az Opel Magyarország és a legnagyobb magyar Opel klub, a MOTE szervezésében gyorsulási verseny is lesz. A pályaprogramok közül várhatóan a legnépszerűbb idén is a „taxizás” lesz, amikor a szerencsés látogatók profi vezetők mellett élvezhetik majd az OPC Astrák teljesítményét a Hungaroringen.
Az Opel Családi Napnak most is fontos szereplője lesz a biztonság. A mostani Családi Napon a rendezvény vendégei között lesznek honvédségi egységek, rendőrök, tűzoltók, mentősök - így kicsik és nagyok megismerkedhetnek többek között az Opel Astra rendőrautóval, és megnézhetik milyen egy tűzoltóautó vagy egy mentő belülről.
Hirdetés
Miként azt a szervezőktől megtudtuk, a programok összeállításánál az egyik legfontosabb szempont az, hogy igazi családi szórakozást kínáljon az Opel, olyan fesztivál jellegű élményt, amit minden korosztály tud élvezni. A korábbi évek gyakorlatától eltérően az idén nem lesz késő esti Tankcsapda koncert, hanem a paddock területén lévő színpadon adják majd egymásnak a stafétabotot a jobbnál jobb zenei produkciók este nyolcig. Alma együttes, Animal Cannibals, Hősök, Irigy Hónaljmirigy, Balkan Fanatik, Kállay Saunders András és a zárókoncert, az Irie Maffia fellépése olyan „menüsor”, amit népszerű nyári fesztiválok is örömmel felvállalnának. A részletes – nem csak zenei – program megtalálható a www.legendak.com[/url] weboldalon. Ugyanitt lehet – illetve szükséges - regisztrálni az Opel Családi Napra. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: „Az immár hagyományos Családi Nap nekünk, szervezőknek mindig egyfajta ünnep és látva az Opel folytatódó hazai sikereit, az idén is jó okunk van az ünneplésre. Tavaly Magyarországon az Opel immár a negyedik egymást követő évben a legsikeresebb személyautó márka volt, ötven százalékkal növelve eladásait több, mint tízezer autó értékesített. Az Opel az idén is arra készül, hogy megőrizze vezető szerepét a magyar személyautó piacon. Ebben a sikerben elsődleges szerepe van az Opel megújult modellkínálatának, amely – mint egy nagy szabadtéri autószalonon – most is ki lesz állítva a Családi Napon.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?