Új arcot kap az Opel Zafira Tourer

Idén már ötesztendős, frissül az Opel Zafira Tourer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Astra vonásaival és sok-sok gomb elvesztésével, ellenben egy új érintőképernyős középkonzollal újul meg még idén az Opel hétüléses egyterűje.


A kompakt egyterűk között nagynak számító Opel Zafira Tourer úgy érkezett 2011-ben, hogy akkor még gyártásban maradt a Zafira B. Utóbbi aztán kifutott, a 2011-es Genfi Autószalonon bemutatkozott, majd ősszel piacra lépett modell ráncfelvarrott változatának képei most a gyártótól, vélhetően a leendő konfigurátor alkalmazásból szivárogtak ki.
Hirdetés

Az Astra K, egyébként a valahai Amperáéhoz hasonló vonalait kapja meg a Zafira Tourer is. Ha a sportosabb jelző túlzásnak is tűnik, mindenképp dinamikusabb hatású az új első lökhárító és a friss hűtőmaszk. A fényszórók között minden bizonnyal megjelenik majd a LED Mátrix technológiás. Az utastérben a műszerfal alapvetően megújul a sokgombos középkonzol nagyméretű érintőképernyősre cserélésével, de minden bizonnyal lesznek friss kárpitok is. Bekerülnek a mai trendek szerint elvárt szolgáltatások, mint például az okostelefon képernyőjének tükrözése, az Android Auto vagy az Apple CarPlay futtathatósága.
A motorpaletta új 1.4-es turbós benzines és 1.6-os dízel egységeket ígér, a jelenlegi csúcsnak számító 2,0 literes, 170 lóerős turbódízelt a szentgotthárdi 1.6 BiTurbo CDTI 160 lóerővel válthatja. További részletek még idén várhatók, a frissített Zafira Tourer a hírek szerint még idén a boltokba kereskedésekbe kerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:51
    Permalink

    Nem váltotta le, nem is egy méretosztályban vannak. A Mokka a Juke, a HR-V, a Captur, a Vitara, a CX-3 kategóriájában szerepel. Az Antara eggyel felette van. Lesz utódja, csak még várat magára:

    [url]http://www.icarreview.com/34722/this-could-look-like-the-successor-to-the-opel-antara[/url]

  • 2017.10.28. at 04:51
    Permalink

    Mostanában az Opelnél gyakran olvasunk könnyed faceliftekről, közben pedig olyan modellek leváltására lenne égető szükség, mint pl. az Antara. Annak sokkal inkább lenne komoly hírértéke, mint egy ráncfelvarrásnak.

Vélemény, hozzászólás?