Ingyenes parkolás Budapest és Pécs utcáin – év végéig

Idén már sem Budapesten, sem Pécsett nem kell fizetni a parkolásért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyarország jelenlegi, illetve az Európai Unió két évvel ezelőtti kulturális fővárosában, azaz Budapesten és Pécsett az idei év végéig ingyenes a parkolás. Jövőre pedig drágább a fővárosban.

Budapesten már mostantól, egészen január 2-án reggel 8 óráig ingyenes a parkolás.
A budapestieknek nem csak ez lehet megszokott, hanem az is, hogy vannak azért kivételek, olyan helyszínek, ahol az ünnepek (karácsony és szilveszter) közötti munkanapokon, de még az ünnepnapokon is fizetni kell a parkolásért. Ilyen az I. kerületben a Budai Vár teljes, sorompókkal határolt területe és a Citadella alatti, a II. kerületben a Budagyöngye előtti, a III. kerületben a Flórián üzletközpont melletti, a XIII. kerületben a Margitszigeten lévő parkoló, a XIV. kerületben az 56-osok tere Hősök tere és Benczúr utca közötti szakasza, illetve a BKK által üzemeltetett és őrzött P+R parkolók.
Hirdetés
Január 2-től nem csupán ismételten fizetni kell a parkolásért, hanem a BKV jegyáremelése miatt, az annak függvényében kiszabott parkolási díjak is emelkednek, mintegy 10 százalékkal, a legdrágább zónában óránként 525 forintba fog kerülni egy óra várakozás.

Pécsett, azaz a baranyai megyeszékhelyen, vagy más megközelítésből, a 2010-ben (a németországi Essen városával közösen) az Európai Unió kulturális fővárosa címet is viselő városban csak december 22-én 13 órától ingyenes a várakozás. Mint az az önkormányzat közleményéből kiderül, a pécsi köztéri fizetőparkolókat üzemeltető Biokom Kft. a városvezetés kérésére adta "ajándékba" ezt az időszakot a pécsieknek, illetve az odalátogatóknak.
A két említett város mellett számos egyéb helyen lehetséges, hogy a karácsonyi látogatások megkönnyítésére nem szednek parkolódíjakat, erről azonban mindenképp javasoljuk az előzetes érdeklődést, nehogy büntetési csekk legyen az értesítő az ünnepek alatt is szedett parkolódíjról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:39
    Permalink

    Veszprémben 21-én délelőtt tették a fekete zsákokat a parkolóórákra…

    poén az egészben hogy reggel hivatalos dolgom volt, és akkor még nem volt az órákon semmi, ezért mivel van mobilbarkoláshoz regisztrációm, egyszerű telefonhívással nyugtáztam a parkolás fizetését.Mja másfél óra múlva mikor visszamentem a kocsihoz, láttam a fekete zsákokat az órákon…tök jó hogy nem műszakkezdéskor rakták rá.Plusz még egy úriember megkérdezte mi van, nehogy szórakozásból takarja le valaki az oszlopokat, a bírságot meg megkapja…javasoltam neki egy fényképet az oszlopról 🙂

Vélemény, hozzászólás?