Most hétvégén DTM, egy hét múlva VW-találkozó a Hungaroringen

Idén pályanap ágyaz meg a Volkswagen-találkozónak Mogyoródon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár ötödik éve az ősz része a Volkswagen-találkozó, idén pontosan egy héttel a DTM hazai futama után Volkswageneké és rajongóiké a mogyoródi versenypálya.


Nem újdonság, hogy idén is lesz Volkswagen-találkozó a Hungaroringen, hiszen ezt már a nyár végén tudhattuk, meg persze az elmúlt évek sikere után is igencsak furcsa lenne, ha idén nem lenne. De lesz, nem is akárhogyan. Egy nappal az október 1-re eső fő nap előtt, már szeptember 30-án ellepik a Volkswagenek a Hungaroringet. Nem csupán az előkészületek miatt, hanem azért is, mert szeptember 30-án egy pályanappal indul a hétvége, ami egyébként a Volkswagen hippifaluban soha véget nem érő éjszakával vasárnap reggel 10-ig fog tartani. Bár a találkozó abszolút baráti hangulatú, pénteken versenyzés is lesz tehát a Hungaroring idén megújult aszfaltcsíkján.
Ahogyan azt már beharangoztuk, idén egy Golf V lesz a tombola fődíja, a nyereményautót hamarosan részletesen is bemutatjuk. De bevallhatjuk, nála talán csakis érdekesebb Golfok lesznek kint. Kezdjük ott, hogy idén 40 éves az első Golf GTI, amelyből gyári kiállítási példányok is érkeznek. Kint lesz a Nürburgringen a fronthajtású modellek korrekordját 07:49:21-es idővel tartó Golf GTI Clubsport S. Ami nem csak egy egyedi példány, 400 darabos limitált széria, a súlycsökkentésért kiszerelt hátsó üléssel és 310 lóerőre húzott 2.0 TFSI motorral, 310 lóerővel és 5,8 másodperces 0-100-as sprinttel, meg persze „Nordschleife üzemmóddal”. Lesz 400 lóerőre húzott plug-in hibrid Golf GTE Sport, valamint kiállításra kerül a Wörthi-tavi GTI-találkozóra készült 503 lóerős Design Vision GTI is.
A hangulatot viszont nem is az idén sem elmaradó újdonságok (új up!, e-up! és Amarok hazai premier!), hanem a sok-sok rajongói autó, meg persze maguk a rajongók adják majd. A Paddockban a Golfok, a Hippifaluban a Bogarak és a Transporterek kapnak helyet, de a Passat, Scirocco/Corrado, Jetta/Bora/Vento, valamint Polo tulajdonosok is egy-egy csokorban parkolnak majd.
Akinek nincs Volkswagene, az a helyszínen vehet majd, ugyanis a Das WeltAuto kiadónkkal, a Használtautó.hu-val együttműködésben „használtautós börzét” szervez a helyszínen, ahol a márka szerelmesei kedvükre válogathatnak eladósorban lévő Volkswagenek között. A piactérre regisztráció után lehet beállni, az értékesítésnek mindössze két feltétele van: kizárólag magánszemélyek árulhatnak, saját tulajdonukban lévő autót.
Hirdetés

Lesz vezetéstechnikai bemutató és próbalehetőség, gyermek és női programok hada, délelőtt Kowalsky meg a Vega, este Sub Bass Monster Official koncert. Az ötödik Volkswagen-találkozó belépőjegye az éveket követve 500 forintba kerül, a tombola ára viszont továbbra is csak 100 forint, a nyereményautó viszont ma már egy V-ös Golf, rá - korábbi ígéretünkre ráerősítve - hamarosan visszatérünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?