Hagyományos ajtókkal jön az új Opel Meriva

Idén, Párizsban debütálhat a következő Opel Meriva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Citroën C3 Picasso ikertestvéreként jelenik meg az Opel Meriva harmadik generációja, és az új Insignia is jön Párizsba.

A Renault Espace megújulásához hasonló fejlődésről suttognak az Opel Meriva következő generációja kapcsán. Vagyis állítólag nem hagyományos kis egyterűként lép színre az új Meriva, hanem kissé emelt szabad magassággal, SUV-szerű stílusjegyekkel igyekeztek divatosabb megjelenést szabni számára. Sőt, nem csak neki, hiszen ikertestvért is kap az új Citroën C3 Picasso személyében, amellyel közös alapokra épül majd. Csupán őszig kell várnunk, hogy meglássuk, mi sül ki ebből, hiszen a Spanyolországban készülő új Meriva éppúgy a Párizsi Autószalonon debütál majd, mint Citroën testvére, valamint az új Insignia.
Hirdetés
Az új Citroën C3 Picasso esetében persze nem érdemes nagy meglepetésre számítanunk, hiszen az is a Cactus-féle műanyag-bevonatos ajtókkal és a márka frissebb típusainak többi stílusjegyével várható. Belül is teljesen eltérő megjelenést kap a C3 Picasso és a Meriva. Utóbbi az új Astrából ismerős motorokkal érkezik, a 105 lóerős, egyliteres háromhengeressel kezdve, és a 125 vagy 150 lóerős 1,4-essel folytatva a benzinesek sorát. Dízelpártiak minden bizonnyal az 1.6 CDTI 95 vagy 136 lóerős kivitelei közül választhatnak majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:08
    Permalink

    “A Renault Espace megújulásához hasonló fejlődésről suttognak az Opel Meriva következő generációja kapcsán.” ez inkább visszafejlődés akkor, mert a családi autó koncepcióból SUV-osodás lesz… A Meriva sajnos drágára sikeredett az egyéni megoldásaival, minőségi tartalmával és megbukott az eladási statisztikák szerint. A következő biztos olcsóbb gyártási költségű egyszerűbb (gagyibb) lesz…

Vélemény, hozzászólás?