Lebukott az új E Merci belseje

Idő előtt kiszivárgott a következő E-Merci beltere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány hónap van már csak hátra az új Mercedes-Benz E-osztály hivatalos bemutatkozásáig. Most a belső teret sikerült lencsevégre kapnia egy lesifotósnak.


Nem ez az első alkalom, hogy kémfotón jelenik meg az új E-Merci belső tere, a mostani fotó viszont minden eddiginél tisztább képet mutat. A képen egyébként egy kombi változat látható, amely a németeknél T-modell néven fut. A műszerfalon most már egyértelműen jól látszik, hogy a sportosabb C-osztály és a flancos S-osztály megjelenését vegyítették. A középkonzol alsó fele, a szélső légbeömlők és a kormány a C-osztályból származik, míg a négy, kör alakú középső szellőzőt és a felette lévő nagyméretű kijelzőt az S-ből örökölte.
Hirdetés

A W213 kódjelű újdonság az új, MRA platformra épül, 200 kg-mal lesz könnyebb elődjénél. A motorháztető alatt a belépő szintet a négyhengeres benzines és dízelmotorok képviselik, a korábbi V6-osokat pedig sorhatosra cserélik. Az E350e plug-in hibrid elektromos motorja egy benzinessel egészül ki. A csúcsmodellt a V8-as biturbó jelenti majd, amely már az AMG szintet képviseli.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:39
    Permalink

    Nem így fog kinézni, látszik, hogy ez még munkaváltozat. Valószínű a szellőzők tetejéig látható ami már marad (nagy meglepetés itt nincs is, borítékolható volt), de attól felfelé biztos nem ilyen lesz.

  • 2017.10.28. at 12:39
    Permalink

    Azért ez tetszik.Már,hogy a belsejével vagytok elfoglalva amikor az ára 13.000.000-35.000.000.-között van és az ár érték aránya hm…:-D.(Elnézést ha bárkit is megbántok)

  • 2017.10.28. at 12:39
    Permalink

    Hát ez így eléggé diszharmonikus…
    A kifutó 5er beljese sokkal jobb és harmonikusabb.

    Remélem ez csak egy álca és valami rendes formát kapunk, igaz a mostani S klassénak hasonlóan randa képernyői vannak.

Vélemény, hozzászólás?