Hivatalos képeken az új Opel Astra

Idő előtt kiszivárogtak a következő generációs Opel Astra fotói

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Annak ellenére, hogy csak ősszel, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az Opel Astra K szériája, már hivatalos képeken is láthatjuk.


Számos információ látott már napvilágot a következő generációs Opel Astráról, hivatalos képek azonban eddig még nem voltak láthatók. Egészen mostanáig, ugyanis az olasz Carpassion elsők között szerezte meg és jelentette meg a gyári fotókat az autóról. A most futó szériához képest jelentősen átalakul az Astra. Sportosabb, agresszívabb külsőt kapott, bármelyik szögből is nézzünk rá. A hátsó LED lámpák mellett az első fényszórók 8 szegmensből álló IntelliLux mátrix LED technológiát képviselnek. Az autó tömege az eddigi információk szerint mintegy 100 kg-mal lesz a korábbinál szerényebb.
Hirdetés


A beltérben is sok újdonság várja a vezetőt és az utasokat. Az infotainment rendszer kijelzője középen fentre került, ami előnyös, nem úgy, mint a Corsában, ahol mélyebbre helyezték, így a kijelzőt nézve az útból már nem látunk semmit. Az érintőkijelzős rendszer Android CarPlay Auto és Apple integrációra is képes. Motorok terén nem hivatalos információk szerint lesz 1,0 literes, háromhengeres turbós 115 lóerővel, 1.4-es turbós 140 lóerővel és 1.6 biturbo 195 lóerővel. Dízel fronton 1.6 CDTI lesz az alapmotor, míg a csúcsverzió a 2,0 literes CDTI 195 lóerővel. Az új Opel Astra idén ősszel, szeptember 17-27. között mutatkozik be a Frankfurti Autószalonon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?