Atomtámadás ellen nem, amúgy jól véd: Audi A8 L Security

Igazi nehézfiúk autója lehet a páncélozott Audi A8 L Security

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki az átlagosnál jobban félti az életét, az páncélozott autót vesz. A lehető legjobb védelmet az új Audi A8 L Security kínálja.

Gyári autó sosem volt még olyan biztonságos, mint amilyen a nyáron frissített Audi A8 legújabb, napjainkban bemutatott, 2015-ös modellévű Security változata. Elnöki autóhoz méltó módon csakis a hosszított (5,27 méteres, 3,12 m tengelytávolságú) L variánssal kapható a páncélozott verzió. Köszönhetően annak, hogy a térvázas alumínium karosszéria alaphelyzetben 40 százalékkal szerényebb tömegű, mint egy hasonló méretű acél, a biztonságtechnikai szakemberek alaposan el tudták látni páncélzattal.
Hirdetés


Nem vitás, hogy a Security nehezebb lett, mint bármelyik A8-as, viszont a VR7-es ballisztikai teszteket is túléli, ellenáll a gépfegyver-támadásnak, s a kézigránátoknak is (egyes részei a VR9-es, VR10-es szabványnak is megfelelnek), abroncsai kilövésük után 80 km/órás tempóig használhatók. Menekülőautóhoz méltó módon csakis benzinmotorokkal forgalmazzák, szerényebbik verziójába a 4,0 literes V8-as TFSI kerül 435 lóerővel, a páncélautó ezzel 7,5 másodperces 100 km/órára gyorsulásra képes, és közben igen mesés, 10,9 l/100 km vegyes fogyasztást ígér. Mivel a Security A8-as a hosszított L, van W12-es motor is, 6,3 literes lökettérfogattal, turbó nélküli 500 lóerővel, 7,1 másodperces 100 km/órára gyorsulással, 13,5 l/100 km vegyes fogyasztással és 210 km/órás végsebességgel; közvetlen konkurensei, azaz a páncélozott autók körében a legdinamikusabb jellemzőkkel.
A nyolcfokozatú automata váltó, az állandó összkerékhajtás és a légrugózás alapáras, amúgy pedig természetesen mindaz elérhető az A8-sorozat páncélozott, a többi verzióhoz mérten 450 órányi pluszmunkát igénylő kiviteléhez, ami a többihez is. Így szerepelhet fedélzeti wifi, araszolófunkciós távolságtartós tempomat, sávtartó-elektronika és holttérfigyelő is, a tolatókamera pedig már alapáron is jár. Bár az A8 L Security már rendelhető (az árak bizalmasak), az első példányok kiszállítását csak őszre ígéri az Audi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?