Terepen bizonyított a Range Rover Sport

Igazi off-road kocsi a Range Rover Sport, Ben Collins a svájci Alpok csúcsáról száguldott le vele

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még mindig igazi terepjárókat gyárt a Land Rover, egyik vadonatúj városi terepjárójával bizonyították. A Top Gearből ismert Stig rongyolt le vele közel három kilométer magasról a svájci Alpokban.


Ebből látszik, mennyire fontosak a Land Rover számára a tradíciók. Most mondhatjuk, hogy sikerrel bizonyították: még mindig igazi terepjárót gyártanak. Mivel a Defender gyártásának véget vetettek, most az új, leginkább városi terepjáróikkal hódítanak, de a Range Rover Sporttal akár komoly terepre is merészkedhetünk. Egy V8-as motorral szerelt SUV-val vágtattak le a svájci Alpokról, közel nyélgázon.
Hirdetés
Ehhez persze nem volt elég egy átlagos kocsi átlagos sofőrrel. Minimális átalakításokat eszközöltek rajta: bukócső, ötpontos biztonsági öv és terepgumik kerültek rá, valamint Ben Collins a sofőrülésbe. Ő az, aki a Top Gear Stigjét alakította, az új The Grand Tourban pedig A Ben Collinsként fog sportkocsikkal döngetni. Az Inferno Mürren sílesikló verseny útvonalán, közel 15 kilométeren keresztül jégen, sziklákon, sárban csapatva is helyt állt a családi SUV. Kell ennél jobb reklám?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:26
    Permalink

    Jó látványos felvétel, de a nyélgáztól nagyon nagyon mesze volt, hiszen a 15km-t több mint 20 perc alatt tette meg.
    Persze ilyen terepen ez is nagyon komoly eredmény.

Vélemény, hozzászólás?