Hivatalos képen a Porsche 918 Spyder

Így néz ki az über-Porsche. Az árából kijön egy rakás 911

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy képecske erejéig a Porsche megosztotta, hogy is mutat végleges formájában a 918 Spyder szuperhibrid. Szeptembertől már kapható is, siessünk.

Láttuk már ezerféleképp, csíkosan-matricásan-sportmúltat idézően, részleteztük fantasztikus tudását és továbbadtuk, hogy 235 millió forintos áron vesztegetik majd, de ez az első gyári kép a 918 Spyderről, amely a hétvégi kaliforniai Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvényen mutatkozott be hivatalosan. Hogy aztán szeptemberben már meg is lehessen vásárolni a Porsche legújabb plug-in hibrid szupersportkocsiját.
Hirdetés
A LaFerrari és a McLaren P1 több mint 800 lóerős és elvileg 4 l/100 km alatti fogyasztású riválisa kezdetben "csak" standard kivitelével lesz rendelhető az Autocar brit magazin értesülései szerint egyébként 628 ezer fontért (221 millió Ft), míg a személygépjármű tömegéből 40 kg-ot faragó non plus ultra Weissach csomagos 745 ezer fontot (262 millió Ft) kóstál kerámiafékkel, külső-belső karbon-, titánium- és magnéziumötvözet kiegészítőkkel meg magnéziumfelnivel, ész megáll.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?