Lassan mutatkozik be az új 5-ös BMW

Így vezeti önmagát az új 5-ös BMW, már a kormányát is láthatjuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsit még messze az új 5-ös BMW bemutatása, de a gyártó már megkezdte az információk csepegtetését. Most néhány vezetéstámogató rendszerére és belterére derült fény.

A jövő év eleji Detroiti Autószalonon mutatják majd be az új 5-ös BMW-t, az érdekességeket viszont már most elkezdték szivárogtatni. Azt már tudjuk, hogy közel a kész állapot, mivel már rengeteg álcázott tesztautó futja a világot, tényleges infók viszont csak a frissen felkerült videóból derülnek ki.
Hirdetés
Például az új 7-esben megismert rengeteg sofőrsegéd is bekerül a kisebb szedánba is. A sávtartó- és kormány-asszisztens az adaptív tempomattal karöltve közel önvezetővé teszi az új 5-öst, persze felügyelet benne is szükséges lesz. Keresztirányú forgalomfigyelésre is képes lesz; előre is, ha bárki elénk hajtana, állóra is képes fékezni magától. Ezek mellett néhány részletet is láthatunk az autó belteréről, például az új kormányt teljes egészében, míg maga az autó csak kitakarva szerepel a videóban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?