Számítógépes grafikán a következő BMW M3

Ilyen lehet a BMW M3/M4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Klasszikus megoldások, púpos motorháztető és négy kipufogóvég a kétajtós sportmodellen.

Az új 3-as széria már piacon, és az is biztos, hogy a korábbi V8-asnál kisebb motorral már dolgoznak az M3, illetve kétajtósként valószínűleg M4 néven piacra kerülő sportváltozaton, de hivatalos adatok illetve képek még nem jelentek meg a vadított modellekről.
A mostani képek sem gyáriak, a grafikus Jacek Kolodziejczyk rajzolta őket: a fő arányokat és formákat az F30-as szedántól kölcsönözte, a sportos kiegészítéseket pedig az eddig elcsípett M3-as kémfotók alapján rajzolta meg.
Hirdetés

A híresztelések szerint az M3/M4 párosban a korábbi négyliteres V8-as helyett kisebb lökettérfogatú hathengerest fog dolgoztatni a BMW, két vagy három turbófeltöltővel, várható teljesítményét pedig 450 lóerőre teszik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?