Egy Sprinter, ami a Maybach S 600-nál is drágább

Íme a legnagyobb Brabus, a VIP Conference Lounge

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most valami igazán nagyot alkotott a Brabus. Megkapta luxus-dózisát a Mercedes-Benz Sprinter is, az eredmény pedig magáért beszél. Az ára is.


Nem újdonság, mégis felemelő érzés, mikor egy tuningcég nagyobb autókhoz, akár haszonjárművekhez is hozzányúl. Most ráadásul a Mercedesek koronázatlan királyait készítő Brabus döntött úgy, hogy a V-osztály után még nagyobb fába vágja a fejszéjét. Így készülhetett el a Sprinter átalakított változata, ami szerény VIP Conference Lounge nevének tökéletesen eleget tesz. Kívül új lökhárítókat, 18 colos könnyűfém felniket, LED nappali menetfényt, bi-xenon fényszórókat, fűthető tükröket és sok egyéb kiegészítőt kapott. A lényeget mégis belül kell keresni.
Az új csapatszállítóba minden elképzelhető extrát belepakoltak. Minden sor ülése bőrborítást és fűtést is kapott, szeparált szellőzőkkel, USB-s telefontöltőkkel és egy 10 colos tablettel. Így az utazók gondtalanul szörfözhetnek az LTE router szupergyors hálózatán. A leghátsó ülések közé eltávolítható hűtő került, elengedhetetlen a tárgyalóasztal. A tető alcantara borítású, rajta állítható fényerősségű LED hangulatvilágítás és két, Apple TV és Blu-Ray lejátszós TV gondoskodik a megfelelő multimédiaszolgáltatásról.
Hirdetés

A Brabus oldalán egyetlen megosztott 190 lóerős adatból arra lehet következtetni, hogy a Mercedes-Benz 3,0 literes, hathengeres dízelmotorját kapta meg a luxusbusz, míg a légrugós felfüggesztéssel a sima futás is garantált. Meg is kell fizetni a luxust, 224 910 euróért, azaz kb. 68,5 millió forintért kínálják a furgont. Ezzel legalább 20 millióval drágább, mint a Mercedes-Maybach S 600, ami azért nagy szó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?