Mikrochipet tesz abroncsaiba a Dunlop

Intelligens abroncsok a Dunloptól: chip a gumiban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Biztonság- és teljesítménynövelés - ezeket szolgálja a gumiabroncsba tett mikrochip, mely közvetlenül az autó fedélzeti rendszerének küldhet adatokat a gumi paramétereiről.

A Genfi Autószalont az alkatrészgyártók sem hagyták újdonságok nélkül, a Dunlop egyebek mellett újfajta abroncsszenzorát mutatta be, az eddigi, szelepszárba, illetve felnire épített nyomásszenzoroknál többrétű infót ígér a gyárilag abroncsba épített, külső energiaellátást nem igénylő mikrochip.
A gyártás folyamán az abroncs anyagába épített mikrochip az abroncsnyomáson túl annak hőmérsékletéről, de még a gumi típusáról is tájékoztatja az autó központi elektronikai rendszerét, így az az ESP-t a gumihoz igazítva a menetdinamikai és a biztonsági, stabilitási jellemzőket is képes lehet javítani. A Dunlop ígérete szerint az abroncsból származó adatok alapján rövidül a féktáv az ABS működésbe lépésekor, kormányozhatóbbá válik a jármű, javul az oldalirányú stabilitás, hiszen optimálisabb vezérlést kapnak a stabilitás-szabályozó rendszerek.
„A mai fejlett járművezérlő rendszerek rendkívül jól tudják hasznosítani az abroncsokra vonatkozó specifikus információkat” – mondja Marc Engel, a Goodyear Dunlop egyik főmérnöke. „Mindig is nyilvánvaló volt számunkra, hogy amikor megtaláljuk a megoldást az említett információk összegyűjtésére, új szintre emelhetjük a jármű menetteljesítményét. Most tesszük meg az első látványos lépést abba az irányba, hogy értelmezzük az abroncsból tömegesen érkező információkat, és ezáltal fokozzuk a jármű átfogó menetteljesítményét – ez mindenképpen jelentős előrelépésnek tekinthető.”
Hirdetés

A mikrochipes abroncsok a mai szenzorok kiváltására is képesek lesznek, azaz ha a mai guminyomás-érzékelős autókra chipes abroncsok kerülnek, a korábbi szenzorokra már nem is lesz szükség. A szelepszárra szerelt mikrochippel működő megoldásokkal ellentétben az abroncsba ágyazás azt is jelenti, hogy a mikrochip nem tud megsérülni az abroncs felnire szerelésekor, de további előnye, hogy a korábbiaknál pontosabb adatokat adhat, hiszen közvetlenül a futófelület közelében van.
A Dunlop elsőként a SportMaxx RT abroncsokba építette be az új megoldást, és pillanatnyilag a rendszer tesztelését végzi, hogy kereskedelmi forgalomban mikor fog megjelenni a chipes gumi, arról jelenleg még nincs információ.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    inkább csináltak volna 2-3mm-rel magasabb-mélyebb (kinek hogy tetszik) futófelületet a nyári és téli gumikra… én annak jobban örültem volna 🙂

  • 2017.10.29. at 11:49
    Permalink

    Megint egy gazdagoknak való találmány. Mert, ha a szenzornál vagy közvetlen mellette áll bele egy 60-as szög a gumiba akkor “szakszerűen” nem javítható. A szenzort kivenni nem tudom, mert oda van integrálva, tehát lehet venni új gumit.

Vélemény, hozzászólás?