Le Mans: balesetek után is első az Audi

Ismét az Audi győzött Le Mans-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei Le Mans-i 24 órás futamon McNish hatalmas balesete után is győztesként végzett az Audi. Nem volt könnyű meccs, ezért jövőre árammal erősíthetnek.

Talán túlzottan derűlátóan vágott neki az idei Le Mans-nak az Audi, hiszen a gyáriak olyannyira bíztak autójukban, hogy minden idők legkönnyebb győzelmére számítottak. Az R18 TDI valóban jól sikerült, ám a legfőbb esélyesnek tartott Allan McNish már a verseny első órájában kiesést jelentő balesetet szenvedett, és később Mike Rockenfeller is McNish esetéhez kísértetiesen hasonló módon, egy Ferrari 458-as lekőrözésekor karambolozott, s ekkor hatalmas erővel korlátnak csapódott.
Végül csupán az André Lotterer, Benoit Tréluyer és Marcel Fässler által hajtott, 2-es rajtszámú R18 TDI maradt csak négykarikásként a pályán, és ez a gép érezhetően gyorsabbnak bizonyult, mint a másik nagy esélyes, azaz a Peugeot 908, ami viszont takarékosságával, azaz kevesebb kiállásával tudta megszorongatni az Audit. A 24 órás futam során többször, és még az utolsó fél órában is heves harc dúlt a német és a francia márka között, melyet végül, ha nem is könnyen, de az Audi nyert meg. A verseny után a homlokukat törlő ingolstadtiak megjegyezték, jövőre hibrid hajtásláncot kaphat az R18 TDI - gyorsasága ugyanis egyértelműen kevés a fölényes győzelemhez, fogyasztását apasztani kell, hogy a második-negyedik helyre, négy autóval felsorakozott Peugeot 908 legközelebb se tudja legyőzni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?