Közeleg a 450 forintos gázolajár

Ismét drágulhatnak az üzemanyagok, főként a gázolaj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E héten is emelkedtek a világpiaci üzemanyagárak, a drágulást a forint minimális erősödése sem ellensúlyozza.

Miután idén eddig három alkalommal, összesen 22-23 forinttal emelkedett a benzin és a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon, jövő héten ismét drágulás várható. A világpiaci árak ugyanis emelkedtek, a portfolio.hu információi szerint a benzin esetében 1, a gázolajnál 2,2 százalékkal. Mérsékelheti a drágulást, hogy e héten a forint, ha minimális mértékben is, de 1 ezrelékkel erősödött a dollárhoz mérten.
A benzin esetében akár az ár szinten tartása is elképzelhető lenne, ám mivel a múlt héten, elemzők szerint a literenkénti 10 forintos drágulás is a nemzetközi árak által diktáltnál szerényebb mértékű volt, 2-3 forintos áremelés esetében is elképzelhető, ára így literenként 425-426 forint körül várható. A gázolajnál pedig legalább kétszer ekkora emelés várható, azaz ismét lehetséges egy 6 forintos literenkénti emelés, melynek hatására a gázolaj most 444 forintos átlagára 450 forintra kúszna.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 05:24
    Permalink

    Csak azt nem értem hogy lehet h az adó több mint maga a benzin?????? és ha már ennyi az adó az hova kerül?????????? mert az utak rosszak,sött borzalmasak! ezen felül BALESETI ADÓ?????? de ez sem elég… Dugó adót is akarnak az okosok de arra nem gondolnak h mi a fenéböl és h kéne ám cserébe valamit mutatni!!!!!!!!! erre mást sem tapasztalunk csak azt h romlik az élet szinvonal… És ez csak a kezdet mi lesz még…?!?!?!??????

  • 2017.10.31. at 05:24
    Permalink

    emlékszem még réges rég a homályos múltban mikor 200 forint alatt voltak az árak. minden nap azzal álmodok hogy fele annyi pénzért kétszer annyit lehetett autózni mint most

Vélemény, hozzászólás?