Te már váltottál? Mármint nyári gumira? Itt az idő!

Ismétlés, de nagyon fontos: legfőbb ideje nyári gumira váltani!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Számmisztika, de leginkább hőmérsékleti okokból is mindenképp ajánlott nyári gumira váltani. Gumitesztünk mutatja, hogy miért!


Több mint 30 Celsius fokos hőmérséklet is lehet ma, azaz 2015. május 5-én délután - hőségrekord dőlhet. Ez mindenképp a nyári gumiabroncsra váltásra kell ösztönözzön, hiszen már az alacsonyabb hőmérsékleten végzett idei nyárigumi-tesztünk is megmutatta, hogy sem a téli, sem a négyévszakos gumi nem ajánlott nyári körülmények között. Miként a teszt eredményeit és tanulságait részletesen közlő cikkünkből kiderült, 15-20 százalékkal hosszabb fékúttal számolhat, aki akár száraz, akár nedves aszfalton a nyári szezonban is téli, illetve négyévszakos gumival közlekedik. A nonstopgumi.hu csapatával a Hungaroring célegyenesében és a Tanpálya területén végzett - idén már harmadszorra megrendezett - egyetlen nagyszabású hazai nyárigumi-teszt közlekedésbiztonsági üzente nem hangsúlyozható elégszer, most különösen aktuális, hiszen a magas hőmérsékleten is fent hagyott téli gumival nem csak hosszabb fékutat kapunk, magukat az abroncsokat is tönkretehetjük. Az esemény célja az volt, hogy a hazai autósok idén se csupán külföldi tesztek alapján tudjanak tájékozódni a jelenleg legnépszerűbb abroncstípusok minőségi sorrendjéről, hanem hazai környezetben mért konkrét eredményekkel is találkozzanak. A 17-féle tesztelt gumiszett között nem csupán nyári, hanem egy téli-, illetve két négyévszakos változat is szerepelt, biztosítva a teljes körű összehasonlíthatóságot.
A 20 °C körüli levegőhőmérsékleten végzett teszt során mind a száraz, mind a vizes úton való megállást vizsgáltuk különböző sebességek (60, 100, illetve 120 km/óra) mellett. Ezen kívül sor került a kanyarsebesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a zajszintek, sőt, a kopásállóság mérésére is.
Több mint 10 méterrel nagyobb fékutat adott a négyévszakos gumi a jó nyárihoz mérten. Ahol a legjobb gumival már állt az autó, ott a leggyengébbnek mutatkozóval még 49 km/órával robogott. Ugye nem kell hangsúlyozni, hogy ez milyen veszély?! Több mint 10 méterrel nagyobb fékutat adott a négyévszakos gumi a jó nyárihoz mérten. Ahol a legjobb gumival már állt az autó, ott a leggyengébbnek mutatkozóval még 49 km/órával robogott. Ugye nem kell hangsúlyozni, hogy ez milyen veszély?!
„Az idei mérések nem csupán a téli gumi, hanem az úgynevezett négyévszakos gumik esetében is azt erősítették meg, hogy azokat életveszélyes melegben is az autón hagyni” – hangsúlyozza Fodor László, az anyaoldalunknak számító Használtautó.hu értékesítési vezetője. – „Míg a legjobb nyári gumik 120 km/órás sebességről fékezve 54-55 métert tettek meg a megállásig, a téli gumival felszerelt tesztautónak ugyanehhez 63, míg a négyévszakosakkal közlekedőnek 64, illetve 66 méterre volt szüksége! Ahol a legjobb nyári gumival szerelt autó már állt, ott a leggyengébb négyévszakost hordó még 49 km/órával haladt 120 km/óráról fékezve. Hasonló különbségű, 15-20 százalékkal rosszabb eredmények születtek ezekkel az abroncsokkal a kisebb sebesség mellett mért, száraz és nedves aszfalton egyaránt végrehajtott próbákon is, de a kanyarsebesség mérésekor is a négyévszakos gumik kerültek a lista aljára.”
Hirdetés
Sok autós tehát igen kockázatos stratégiát követ akkor, amikor a 4 milliméter alatti profilmélységű téli gumit nyáron kívánja „lejárni”. A jelentősen hosszabb fékút mellett arra is fény derült, hogy egy nagyobb fékezés a melegben valósággal ledarálja a téli gumi felületét, vagyis egy használt téli gumi nyáron néhány ezer kilométernyi futással teljesen tönkre is tehető. A négyévszakos, a gyártók által kompromisszumos megoldásként megálmodott gumikról pedig újfent az bizonyosodott be, hogy valójában helyesebb nullévszakos termékeknek nevezni őket.
A teszt azt is megmutatta, hogy az egyes új nyárigumiszettek között is gyakran 10-12 százalékos eltérések mutatkoznak az egyes fékutak hosszát tekintve, vagyis a megfelelő gumi kiválasztásakor sem árt az árcédula mellett az egyéb jellemzőket is megvizsgálni.
A vizsgálatban résztvevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Míg száraz úton – különböző sebességeknél eltérő sorrendben – a Goodyear és a Taurus (a Michelin egyik budget almárkája) végzett az élen, vizes fékezésnél a Taurus, a Michelin és a Bridgestone bizonyult a legjobbnak. Kigurulás szempontjából messze a Hankook volt az első, a legjobb kanyarsebességgel a Barum, a Firestone és a Pirelli büszkélkedhetett, míg kopásállóság tekintetében általában a prémiumkategóriás gumik bizonyultak jóval tartósabbnak olcsóbb versenytársaiknál. Mindez rámutat arra, hogy lényegesen hosszabb futásteljesítménye miatt valójában egy drága prémiumszett olcsóbb megoldás lehet, mint egy alacsonyabb árú, de gyorsabban kopó gumitípus.
Mivel az egyes szempontok szerint igen eltérő sorrendet értek el a vizsgált abroncsok, arra a kérdésre, hogy összességében melyik abroncs teljesített a legjobban, csak a mért különféle teljesítmények súlyozásával kaphatunk választ. A magyar átlagos nyári útviszonyoknak megfelelően a száraz úton mért fékutak 30 százalékos, a nedves aszfalton mért fékutak 20 százalékos, a kopásállóság 15 százalékos, a száraz és a vizes kanyarjellemzők, valamint a kigurulás 10 százalékos, míg a zajszint 5 százalékos súlyozásával értékeltük a kapott eredményeket. Ennek alapján így alakult a hazai Nyárigumi-teszt 2015 sorrendje:
Egyértelműen kijött, hogy sem az autón hagyott téli, sem pedig a négyévszakos abroncsok nem ajánlhatók nyárias körülmények között. Az egyes mérési kategóriák súlyozására, a részletes eredmények megtekintésére korábbi cikkünknél van mód Egyértelműen kijött, hogy sem az autón hagyott téli, sem pedig a négyévszakos abroncsok nem ajánlhatók nyárias körülmények között. Az egyes mérési kategóriák súlyozására, a részletes eredmények megtekintésére korábbi cikkünknél van mód

Fontos hangsúlyozni, hogy az egyes szempontok eltérő súlyozása változtathat a fenti sorrenden. A súlyozás módosítására a teszt részletes eredményeit ismertető oldalon mindenkinek lehetősége van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:24
    Permalink

    “nyári gumira? Itt az idő!” Nooormális? Már márciusban elpörkölöd az első autobahnos menetnél…

    “15-20 százalékkal hosszabb fékúttal számolhat,” Sajna ez ugyanúgy igaz azokra akik az első figyelmeztetésre októberben felteszik a gumit, sőt akkor is ha egy nagyon enyhe decemberi időben, plusz fokban használják.

    A téli gumi nem azt jelenti hogy jobb tapadás, hanem hogy hóban és erős mínuszban jobb tapadás, mindenhol máshol rosszabb lesz, néha jelentősen… Viszont ha leesik a hó, el lehet felejteni hogy nyárigumival kimegyünk közútra…

Vélemény, hozzászólás?