Csinos négyajtós Fiat a törököktől, íme az Ægea

Isztambulban debütált a török gyártású Fiat Ægea

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb cifra írásmódú modellnek örülhetünk, a négyajtós Fiat Ægea Törökországban, az Isztambuli Autószalonon debütált.

Törökországban debütált, a Tofas üzemében fog készülni, mégis olasz-török koprodukcióként érkezik a Fiat Ægea. Az olasz formatervű szedán kapcsán fontos jellemzőként említi a gyár, hogy ez nem egy meglévő ötajtósból készült, hanem már az első vonal meghúzásakor is szedánként kezdték tervezni. Meg kell hagyni, látszik is az autón, az első képek alapján kifejezetten csinos lett a Linea utódjául készült modell.
Hirdetés

Bár kívülről teljesen új, formájával a legalább másfél kategóriával nagyobb Skoda Superbre hajazó formát látunk, a belső képek alapján felismerhető néhány, az elődmodellből ismerős elem. A 4,5 méter hosszú, 1,78 széles, 1,48 magas, 2,64 méter tengelytávú négyajtós a gyártó szerint öt "termetes" felnőttnek is kényelmes helyet kínál, több mint 510 literes csomagteret ad.
A motorpaletta 1,4 literes 95-120 lóerős, szívó és turbó benzineseket, valamint 1,3 literes turbódízeleket kínál. A gázolajosak mind 4 liter alatti vegyes fogyasztást ígérnek, a váltók között automata is lesz. Érintőképernyős Uconnect szórakoztató- és információs rendszer, valamint tolatókamera egyaránt szerepelhet majd a Fiat újdonságában, mely elsőként a helyi piacon, idén novemberben jelenhet meg. Jövőre minden bizonnyal hozzánk is megérkezik - egyelőre nem tudni, hogy milyen áron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:39
    Permalink

    Nekem is tetszik (a Linea is bejött), első látásra kicsit Peugeot 301/Citroen C-Elysée feelingje van. Kíváncsi vagyok milyen lesz a hazai fogadtatás!? Bár ahogy figyelem, mostanság mintha kicsit lecsengőben lenne itthon a “zsebszedánok” divatjának.

Vélemény, hozzászólás?