Tető nélkül is gyors: BMW M4 Cabrio

Itt a BMW M4 Cabrio. Negyed tonnával nehezebb a Coupénál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassabb, mint a Coupé, de így is nagyon gyors a már nem V8-as szívó, hanem soros hathengeres, ikerturbós motorral hajtott BMW M4 Cabrio.

A MotoGP biztonsági autójának is választott BMW M4 Coupé után megérkezett annak nyitható keménytetejű változata is. Az M4 Cabrio 20 másodperc alatt, 18 km/órás sebességig menet közben is képes nyitni vagy zárni három részből épülő lemeztetejét. 100 km/órára lényegesen gyorsabban, 4,4 másodperc alatt ér fel álló helyzetből, pedig a Coupénál 253 kilogrammal nehezebb, saját tömege 1750 kilogramm. Itt mondjuk van némi csúsztatás, az alapáras 6 fokozatú manuális váltóval 1750 kg a saját tömeg, azzal pedig 4,6 másodperc a százra gyorsulás, 4,4 másodperc a feláras 7 sebességes dupla kuplungos automatával a sprint, azzal viszont már 1790 kg a saját tömeg (a Coupé bezzeg váltótól függetlenül 4,1 másodpercet tud). A merevítőkkel telerakott kabrió viszont annak ellenére nehéz egy kicsit, hogy a gépházfedél és a sárvédők alumíniumból sajtoltak, miként a futómű számos komponense is abból épül. Szénszál erősítésű műanyag (CFRP) az egyrészes kialakítású féltengely és az első toronymerevítő is, mely egy mindössze 1,5 kilogrammos alkatrész, ám olyan merevséget ad a gyáriak szerint, ami egy hasonló kivitelű, ám nehezebb alumínium elemmel sem lenne elérhető.
BMW M4 Cabrio - méretek
Hosszúság (mm) 4671
Szélesség (mm) 1870
Magasság (mm) 1386
Tengelytáv (mm) 2812
Nyomtáv elöl/hátul (mm) 1579/1603
Hasmagasság (mm) 116
Csomagtér (l) 220-370

A motor az M3 és M4 Coupé modellekből már ismert 3,0 literes, két turbóval erősített soros hathengeres; 431 (5500-7300 1/perc között rendelkezésre álló) lóerővel és 550 newtonméter (1850-5500 1/perc között konstans) nyomatékkal, meg persze közvetlen és nagynyomású befecskendezéssel, változó (Valvetronic) szelepvezérléssel és (Kettős-VANOS) vezérműtengely-állítással. Euro 6-os az emissziós norma, a stop-start elektronikával és fékezéskori akkutöltéssel is karcsúsított fogyasztási és emissziós értékek (a dinamikaiakhoz hasonlóan) automata váltóval jobbak (értékek táblázatunkban); mese habbal a szabvány ciklus ígérete, hogy vegyes üzemben az M4 Cabrio akár 8,7 literrel ellehet 100 kilométeren.
Hirdetés

BMW M4 Cabrio - műszaki adatok
Hengerűrtartalom (cm3) 2979
Hengerek/szelepek száma 6/24
Váltófajta/-fokozat kézi/6 vagy dupla kuplungos automata/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 431 (5500–7300)
Nyomaték [Nm (1/min)] 550 (1850–5500)
Végsebesség (km/h) 250
Gyorsulás 0-100 km/h (mp) 4,6 (automata: 4,4)
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 12,4/7,2/9,1 (automata: 11,5/7,1/8,7)
CO2-kibocsátás (g/km) 213 (automata: 203)
Saját tömeg (kg) 1750 (automata: 1790)

A négyüléses keménytetős kabrió csomagtere nyitott tetővel 220, csukottal 370 liter. Futóműve elöl kettős ágyazású lengőkaros, hátul ötkaros független, M modellhez hűen keményített és növelt merevségű. Az elektromechanikus szervokormány alapáron változó lécáttételű, alapáras az önzáró "Aktív M" differenciálmű és természetesen a visszagurulás-gátlós ESP is. Az elöl-hátul hűtött tárcsafékeket az elektronika észrevétlen fékezésekkel tartja esőben is szárazon a lehető legjobb fékhatás érdekében.
A felnik alapáron 18, felárért akár 19 colosak, s bár az M4 Cabrio alapból is igen dúsan felszerelt, opcióként a BMW Individual kínálatából gyakorlatilag tetszés szerinti színek és kárpitok kérhetők hozzá, opcióként természetesen a legmodernebb sofőrsegédek is elérhetőek, ha valaki épp azokra vágyna. Az új M4 Cabrio gyártása júliusban indul, itthon szeptember 6-ától lesz elérhető, árát hamarosan megismerhetjük - ígéri a BMW Magyarország.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?