Hosszított és hibrid Audi A6-ot kapnak a kínaiak

Itt a hibrid Audi A6 L, de egyelőre csak Kínának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német autógyártó lerántotta a leplet az A6 L-ről, azaz nyújtott tengelytávú modelljéről. Konnektorból is tölthető, plug-in hibrid hajtáslánccal érkezik.


Hazánkban már tavaly bemutatkozott az A3 e-tron, az A6 e-tron viszont Európában egyelőre nem elérhető. Elsőként a kínaiaknál debütál, ráadásul hosszított kivitelben. A hibrid hajtás egy 2,0 literes, TFSI motorból és elektromotorból épül fel. Előbbi 211 lóerőt és 350 Nm forgatónyomatékot ad, utóbbi pedig 124 lóerőt és 220 Nm-t. A közepes méretű limuzin rendszerteljesítménye 245 lóerő és 500 Nm.
Hirdetés

Az A6 L össztömege 2 tonna feletti, emiatt a gyorsulás a teljesítményhez képest csekélyebb. 8,4 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órát. A végsebesség elektronikusan 210 km/órára korlátozott, teljesen elektromos üzemmódban pedig maximum 135 km/órával haladhatunk. A hibrid A6 fogyasztása 2.,2 l/100 km, a CO2 kibocsátás pedig 52 g/km. A 14,1 kWh-s lítium akkumulátorokkal tisztán elektromos üzemben 50 km-t képes megtenni az A6 L, a teljes hatótávja 880 km.
Kívülről is könnyedén megkülönböztethető az e-tron a többi A6 modelltől. Egyedi, 18 colos e-tron könnyűfém kerekeket kapott, e-tron hűtőrácsot, kék fényezést és e-tron feliratot az első sárvédőkre. Az A6 L e-tron értékesítése jövőre kezdődik, a gyártás helyszíne pedig a csangcsuni üzem lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?