Itt a várva várt über-Corsa, 210 lóerővel

Izomkolosszus Opel Corsa: OPC Nürburgring Edition

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már célozgattak rá az Opelnél, hogy jön egy, az OPC Corsánál is fickósabb gép ,és íme, itt a 210 lóerős Nürburgring Edition.


Legutoljára az Corsa idei frissítésekor vezethettük a kis OPC-t. Remek volt, élvezetesen húzott, szép hanggal hörgött és jellegéhez mérten egészen kellemesen rugózott. Sportautó létére hétköznapokban is használhatónak tűnt. Most azonban a másik véglet felé vitték a Corsa sportvariánsát az Opel fejlesztői, megalkották a mindössze 500 példányban készülő OPC Nürburgring Edition-t.
Sok finomság került ebbe, például versenypályás használathoz hangolt, Bilstein lengéscsillapítós futómű, Brembo fékrendszer, Recaro kagylóülés és jelentős motortuning. Az OPC-ből ismert, ott 192 lóerőt és a turbó átmeneti túltöltésével legfeljebb 266 Newtonmétert leadó 1,6 literes benzinmotor itt 210 lóerőre és 280 Newtonméterre képes, így a hagyományos OPC-nél 0,4 másodperccel rövidebb idő alatt, 6,8 s alatt gyorsít 100 km/órára és 5 km/órával magasabb, 230 km/órás végsebességet ad.
[kepallobal=443563]Versenypályára hangolt ESP jár az oda szánt Corsához[/kepallobal]A versenypályás használathoz a motor többlet erejénél vélhetően még többet ér az első tengely mechanikus, lamellás sperrdiffije, mellyel az egyik kerék tapadásvesztésekor (csúszós felületen vagy gyors kanyarban elemelkedve) sem szökik arra a nyomaték, hanem a normál utcai autók többségével ellentétben a másik, jó eséllyel tapadó kerékhez megy a hajtás – mindez egy baleset elkerüléséhez vagy egy előzéshez is jól jöhet.
Noha a Nürburgring Edition nem csak a Corsa egy alaposan felpaprikázott verzióját, hanem korlátozott gyártása miatt vélhetően jó befektetésnek is ígérkező specialitását is jelenti, ára nem eltúlzott, 27 650 euró, azaz 7,4 millió forint. Az előbbi összegből a Nurburgring Edition felára kereken 4000 euró, vagyis 1,06 millió forint. Miként önmagában a Corsa OPC, a most bemutatott limitált széria is értékarányosnak mondható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?