Év Autója lett a Mazda MX-5 ND – legalábbis Japánban

Japán Év Autója díjat kapott a Mazda MX-5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japánok tudják mi a jó: nem csak megépítették a remek MX-5-öst, Év Autójának is választották azt.


Japánban a vadonatúj, negyedik generációs Mazda Roadster lett a 2015-2016-os Év Autója, ott ugyanis az előbbi néven fut az egész világon imádott, Amerikában pedig Miata néven ismert MX-5. A negyedik, azaz ND generáció a modell történetében a második széria, ami megkapta a kitüntetést, ugyanis elődje is elnyerte a 2005-2006-os címet. A most futó Mazdák közül pedig a harmadik kitüntetett széria az MX-5 ND, ugyanis 2012-2013-ban a CX-5, míg legutóbb, 2014-2015-ben az új Mazda2 viselhette a címet.
A díjat odaítélő zsűri (is) a modell immár több mint 26 éves történelme során végigvitt szenvedélyt és kivitelezési minőséget, meg persze a tömegcsökkentést és a talán minden eddiginél jobb vezetési élményt pontozta a negyedik generációs, természetesen már Skyactiv technlógiás és KODO, a mozgás lelke dizájn szerint rajzolt MX-5 kapcsán. Nincs még egy olyan klasszikus - hosszában épített motoros, hátul hajtó roadster, ami olyan takarékos lenne, mint az 1.5 Skyactiv motoros alapmodell, ami az elődhöz viszonyított mintegy 100 kilogrammos tömegcsökkentéssel már alapból nagykanállal méri az élményt. Ráadásként ott van a 2,0 literes is - bővebb élménybeszámoló róluk a menetpróbánál.
Hirdetés
A japán Év Autója választáson minden olyan autó indult, amit tavaly október 1. és idén október 31. között vezettek be a helyi piacon és legalább 500 példányban el is adtak. Az 1980-ban alapított díjat idén hatodik alkalommal kapta meg a Mazda. “Ez a kitüntetés minden kollégánknak köszönhető, egyben elismerése elkötelezett munkájuknak. Hálásak vagyunk érte, és büszkék vagyunk, hogy roadsterünk ilyen kitüntetést kapott” nyilatkozta Masamichi Kogai, a Mazda elnöke. Idén az MX-5 a helyi piacos Honda S660 középmotoros roadstert és az Év Import Autójának választott BMW 2-est előzve nyert. Innovációs különdíjat kapott az akár önmagát vezető Tesla Model S és különdíjat az általános díj kiírásából a példányszám kitétel miatt kieső, üzemanyagcellás Toyota Mirai.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?