Jön a Mini Countryman John Cooper Works
215 lóerővel Genfben, 300-zal jövőre a WRC-ben a Mini
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már idén is ment a WRC-ben a Mini, a teljes évadban azonban csak jövőre vesz részt, lényegében ugyanazzal az 1,6-os, 300 lóerős turbómotorral, ami idén a bajnok Loeb autóját is hajtotta. Tavasztól pedig lesz utcai verzió is: várhatóan 215 lóerővel.
Cooper S verziójában sem rossz a Countryman, de akinek kevés lenne a 7,6 másodperces 100 km/órára gyorsulás, az jövőre már John Cooper Works, 215 lóerős izomgépként is rendelheti
Mini JCW WRC − azaz Mini John Cooper Works World Rally Car, így hívják a Countryman alapú raliautót, amivel jövőre immár a teljes évadban vesz részt a Mini a rali "vébén". Ennek ellenére Countryman John Cooper Works egyelőre még nem létezik. A hiányt majd jövő tavasszal, a kapuit március elején nyitó Genfi Autószalonon pótolja a Mini, akkor mutatkozik ugyanis be a földi halandók számára is elérhető modell.
A Mini Countryman John Cooper Works úgy hasonul majd a raliautóhoz, mint a Citroën DS3 Racing a DS3 WRC-hez − míg a WRC-k 300 lóerősek, az utcai verziók kevéssel 200 lóerő fölött teljesítenek. A DS3 Racing 207 lóerejénél izmosabbnak, 215 lóerősnek ígérkezik a többi Mini John Cooper Works verziónál hajszálnyit felpiszkáltabb Countryman. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy vajon ez elegendő-e ahhoz, hogy elérje a DS3 Racing 6,5 másodperces 100 km/órára gyorsulását − amit egyébként a sima, a Countrymannél könnyebb Mini is tud ezzel a motorral.
Az újdonságot most állítólag Ausztráliában tesztelik, hogy jövő tavasszal végleges verziójával, teljes műszaki adatsorával állíthassák ki Genfben.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
MINI tesztek
Mini Cooper S Coupé teszt 
Egy kabriónak látszó kupét, egy kétüléses trendtárgyat teszteltünk 184 ütős-turbós lóerővel, automata váltóval és hátsószárny-billegetéssel. A Mini Coupé sok mindenre nem jó, mégis szerethető autó.
MINI Countryman Cooper S All4 teszt
Négy hajtott kerék, négy ajtó, négy ülés - a MINI Countryman szakít az eddigi hagyománnyal, de a Cooper S vezethetősége továbbra sem okoz csalódást. Persze, meg is kérik az árát.
MINI Cooper D teszt
A MINI Cooper D nem való azoknak, akik fogukhoz verik a garast, mert alaphelyzetben is nagyon drága. Pedig nagyon lehet(ne) vele spórolni.
Még több MINI tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Megújult a legerősebb Mini
- Elkelt a legidősebb Mini
- Gyártásba kerül a Mini Clubvan
- Árverésre kerül a nyolcadik Mini
- Oldtimer rendezvények sora köszönti a tavaszt
- Jópofa videón a Mini Countryman John Cooper Works
- A Countrymant is kupésítja a Mini
- Mini Cooper S Coupé teszt
- Genfi Autószalon: Mini Countryman John Cooper Works
- Mini Clubvan premier Genfben
Használtautó.hu
|
Ár: 6.360.000 Ft Évjárat: 2011 / 8 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 7.060.000 Ft Évjárat: 2011 / 9 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 6.170.000 Ft Évjárat: 2011 / 8 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |





































































