Sportvonalat kap a Volkswagen egyterűje

Jön a Volkswagen Sportsvan R-Line

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen rögtön két egyterűt is kínál a Golf alapjain. A Sportsvan a kisebb, a Touran a nagyobb. Most a Sportsvan lesz még sportosabb.


A Volkswagen először 2004-ben, a Golf V-re építkezve hozta ki felfújt egyterű modelljét, a Golf Plust. 2008-ban aztán egy ráncfelvarrással lett a Golf VI-hoz igazítva, 2014-ben pedig jött az immár MQB-platformos, azaz Golf VII alapú Sportsvan, amiből hamarosan az R-Line csomaggal elkészül az egyterűhöz mérten értelmezendő legsportosabb kivitel.
Az R-Line szokás szerint egyedi lökhárítókat, küszöbspoilert, a hűtőmaszkra és a sárvédőkre R-Line logókat ad. Továbbá sötétített hátsó lámpákat és eloxált alumínium tetősíneket. Érdekesség, hogy a külső és a belső R-Line csomag a jelenlegi információk szerint külön tételként fog futni, utóbbi egyebek mellett sportüléseket, R-Line logós, vágott aljú multikormányt, fém pedáltaposókat és lábtámaszt, alu küszöbborítást ad. További opcióként 17 és 18 colos, direkt az R-Line kivitelhez dizájnolt alufelnik is választhatók lesznek.
Hirdetés

Az R-Line csomag a motorpalettát nem érinti, marad a Sportsvan 85-150 lóerő közötti palettája, a 85 lóerős turbótlan alapgépből persze semmiképp sem lehet majd R-Line kivitelűt rendelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?