Ettől lesz izgalmasabb a Forma-1?

Jövőre dupla pontokat osztanak az F1-szezonzárón

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2014-es szezon turbómotort és módosított aerocsomagot is hoz az F1-be. Meg mint utóbb kiderült, változtatást a pontrendszerben.


A 2014-es szezontól változik a pontrendszer az F1-ben, már jövőre is dupla pontokat fognak osztani a szezonzárón - hozta nyilvánosságra december 9-i párizsi ülése után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szakági vezetősége. Tehát 25 helyett 50-et, 18 helyett 36-ot, stb. Az F1 Stratégiai Munkacsoportja a Formula One Commissionnel egyetértésben ettől azt várja, hogy izgalmasabb lesz a hajrá, nyílt marad a harc a végsőkig, nem dőlnek el a lényegi kérdések idejekorán, mint például idén is, amikor Vettel és a Red Bull sikere már az év kétharmadánál biztos volt.
Hirdetés

Döntöttek továbbá arról is, hogy a versenyzők mostantól választhatnak egy rajtszámot (1-től, azaz inkább 2-től 99-ig), s azt vihetik magukkal a pályafutásuk végéig. Az aktuális világbajnok persze ezentúl is az 1-essel büszkélkedik. A közelmúltban mindig az előző idényben elért helyezésnek megfelelő rajtszámot kapták a pilóták. Ha többen is ugyanarra a számra voksolnak, akkor az előző idényben előrébb végző pályázóé az elsőbbség.
És még: költségplafont vezetnek be 2015-től. Külön munkacsoportot állítanak fel a program kidolgozására, egy tervezettel jövő nyáron kell előrukkolni. Újfajta büntetés lép érvénybe már jövőre, 5 másodperces, ez a kisebb kihágásokért jár, s utólag toldják a versenyző időeredményéhez. Kötelező két kerékcsere nem lesz, súlyemelés, tehát az autók (pilótástul) minimális tömegének növelése sem, amit a magasabb/nehezebb versenyzők bánnak - például a Saubertől a Force Indiához visszaigazoló Nico Hülkenberg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?