Tényleg ilyen lehet a következő Nissan Juke?

Jövőre érkezhet az új Nissan Juke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Gripz tanulmányautó alapján akad, aki így képzeli a Nissan Juke következő generációját. Elvileg már jövőre kiderül, mennyire valós a fantomrajz.

Finnyáskodás helyett, érdemes visszaemlékezni a jelenlegi Nissan Juke fogadtatására, és látni, hogy a már hatodik éve piacon lévő típusból manapság is évente több mint 100 ezer példány kel el világszerte. Így vált ez a divatteremtő, extravagáns kis crossover a Nissan egyik legfontosabb típusává. Érdemben nem is módosítottak a megjelenésén, sőt a Citroën palettáján is feltűnt azóta néhány típus a Juke jellegzetes fényszóró-elrendezésével. Innen nézve, még annyi módosítás is sok lehet a Juke-vásárlók szemszögéből, mint amennyit az olasz autós magazin grafikája sejtet.
Hirdetés
Az új Nissan Micrával közös padlólemezre épül a következő Juke A jól értesültek szerint 2017 második felében érkező új Nissan Juke állítólag egyliteres, háromhengeres alapmotorral érkezik majd, és persze nem hiányzik a turbófeltöltős 1,6 literes, valamint az 1,5-ös dízel sem. Az igazi nagy durranás viszont a bő száz lóerős hibrid modell lehet, amelyben a benzinmotor csak hatótávnövelőként üzemel majd. További újdonságot jelenthet a Nissannál nagy hagyományokra visszatekintő 360 fokos kamerarendszer, illetve a vezetési adatokat rögzítő, beépített „fekete doboz”.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?