Lekapták az új Volkswagen CC-t

Jövőre érkezhet az új VW CC, fotóztak egy álcázottat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itt az ideje már, hogy a modellciklusa második felére a Passat nevet eldobó CC végre valóban új generációt kapjon, nagyobb lesz elődjénél, főleg hátul.

Nyolc éve már, hogy az eredetileg még Passat CC néven megjelent a Volkswagen nagy szedánjának négyajtós kupé változata. Borzasztóan sikeres lett, a végére meg már csak szimplán CC-nek hívták, így az új sem lesz már Passat. Annak ellenére, hogy arra épül majd, nem veszi föl már a nevét, és hosszabb lesz elődjénél, állítólag a tengelytávja nyúlik 5 centit. Az már a kémfotókon is látszik, hogy a kabin elég hosszú, de nagyon jó arányú autónak tűnik, sokkal szebb lesz az összkép, mint az előzőnél, pedig az sem volt csúnya.
Hirdetés
Néhány részlet látszik már, mint például az első fényszórók belseje, amik nagyon hasonlóak a tanulmányautón látottakhoz. Viszont lehet, hogy csak nagyon álcázták, de egyáltalán nem látszik a farán az izgalmas szárnyforma, reméljük, ez csak átmeneti, és a tanulmányhoz hasonló hátsót kap, igazán jól mutatna. Egyelőre nem tudni, milyen technikát kap majd, de nem hibázhatunk nagyot, ha a Passat komplett motorpalettáját párosítjuk hozzá, a GTE hibrid változatokkal együtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?