Schumacher már tesztelte az új Mercedes C-osztályt

Jövőre jön a Schumacher közreműködésével fejlesztett legújabb Mercedes-Benz C-osztály

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már hatodik életévét tapossa az aktuális Mercedes-Benz C-osztály, így nem meglepő, hogy készül az új. Sofőrsegédeit Michael Schumacher is fejleszti.

Előzetes fotókon már az év elején láttuk a várhatóan jövő év márciusában, a 2014-es Genfi Autószalonon debütáló, minden eddiginél fiatalosabb C-osztályt. A „bébi-Benz” 190E-t épp 20 éve váltó C-osztály negyedik generációjával érkezik jövőre, s miként azt már az év elején tudtuk, a frissített, nemrég próbált E-osztályban és a legújabb S-osztályban elérhető sofőrsegédeket is kínálni fogja.
Az Intelligent Drive gyűjtőnév alatt sorakozó támogatórendszerek közül a Pre-Safe elektronika az autó útjában lévő gyalogosokat felismerve 50 km/órás tempóig önálló fékezéssel teljes mértékben képes a gázolás elkerülésére, 72 km/óráig pedig csökkenti annak súlyosságát. A Stop&Go funkciós Distronic Plus távolságtartós tempomat a sávtartó-asszisztenssel együttműködve araszoló forgalomban jelentős mértékben tudja tehermentesíteni a sofőrt, míg a BAS Plus fékasszisztens az útkeresztezés-asszisztenssel nem csak az előrébb haladó, hanem a keresztező járművekkel való ütközések elkerülését is segíti. A távolságtartó és ráfutásgátló rendszerek 7-40 km/órás tempóig mindenképp elkerülik a ráfutásos baleseteket, 50 km/órás tempóig álló autót észlelve is vészfékeznek, ráfutásos balesetektől pedig 200 km/óráig óvják a dekoncentrált sofőrt, ám az 40-200 km/óra közötti tartományban csak csökkentik a baleset súlyosságát, annak elkerülésére már nem képesek. Ha a sofőr használja a távolságtartós tempomatot, akkor persze (elvileg) ilyen magas tempónál sem adódik baleset.
A rendszerek fejlesztésében a hétszeres (és ezzel rekorder) világbajnok Michael Schumacher, a Mercedes-Benz márkanagykövete is részt vesz. Schumacher a múlt héten tesztelte a SimCity névre hallgató, a sindelfingeni Mercedes Technology Centerben található, közúti forgalomtól elzárt tesztpályán az új asszisztens-rendszereket. Az F1-bajnok az elektronikák finomhangolásában segítette, illetve segíti a tesztelőket. Olyan kérdések megválaszolásában ad támogatást, mint például, hogy a sztereokamerás, többfokozatú radaros rendszerek üzenetei milyen gyorsan jelenjenek meg, és meddig tartson az optikai figyelmeztetés? Mennyire legyen intenzív az akusztikai jelzés? Mikortól avatkozzon be automatikusan a rendszer a kormányzásba és a fékezésbe?
Hirdetés

Az F1-ben a legtöbb futamgyőzelemmel, leggyorsabb körrel, pole pozícióval és persze világbajnoki serleggel rendelkező Michael Schumacher nem csak a Mercedes, a sofőrsegédek mellett is letette voksát. „Senki sem képes a forgalomban hosszabb ideig száz százalékig összpontosítani autója vezetésére. Sokszor elég egy másodpercnyi figyelmetlenség is a balesethez, éppen ezért támogatom az intelligens asszisztens-rendszerek elterjedését a közúti közlekedésben“ - mondja Schumacher az Intelligent Drive-ról. A legenda már évek óta kiáll közlekedésbiztonsági projektek mellett. „Az asszisztens-rendszerek állandóan figyelnek, soha sem fáradnak el. Azonnal reagálnak. Életeket menthetnek meg.“ A teszt végén pedig nem csak a rendszerekről, a C-osztályról, illetve a Mercedes biztonságtechnikai eltökéltségéről sem feledkezett meg nyilatkozni: „Személyesen kiváltképp azt tartom jónak, hogy nem szükséges mindenképpen S-osztályt vásárolni ahhoz, hogy hozzájussunk e rendszerek lehetőségeihez, hiszen a Mercedes-Benz elérhetővé teszi őket szélesebb autóvezetői réteg számára, például az új C-osztályban, sőt a COLLISION PREVENTION ASSIST-et már az A-osztályban is. Ezt a hozzáállást csak üdvözölni tudom: a biztonságnak mindenki számára elérhetővé kell válnia”. Halkan jegyezzük csak meg, hogy valóban, de azért a jövőre érkező C-osztály sem lesz a nép autója, ettől függetlenül persze remek, hogy a legújabb sofőrsegédekkel jön.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?