Gyári teszt után, bemutató előtt az új Skoda Superb

Jövőre jön a Skoda Superb következő generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mostaninál is nagyobb lesz a harmadik generációs Skoda Superb. A Volkswagen Passat B8-cal közös alapokon, jövő tavasszal érkezik.


Néhány álcázott fotón már maga a Skoda mutatta meg az új, az ősöket nem számolva harmadik generációs Skoda Superbet, melynek érkezése nem újdonság, ám eddig csak egy skiccen láthattuk. A felső-középkategória 4,83 méteres csúcsmodellje még nagyobb lesz. Hosszban állítólag 20 centivel nő a mostani fölé, így már az ötméteres hosszon is túlnyúlik majd, 595 literes csomagtere 625 literesre bővül, támladöntéssel pedig 1760 liternyi csomagot fog tudni elnyelni már az ötajtós is.
Igen, úgy tűnik, hogy a most limuzinként négy- és ötajtós módjára is nyíló hátuljú Superb ötajtós lesz, s minden bizonnyal jön majd belőle a kombi, a Skoda névtana szerint Combi kivitel is. Nem csak hosszabb, 5 centivel szélesebb, így csaknem 1,87 méter "vállas" is lesz az új Superb. Tengelytávja 8 cm többlettel 2,84 méterre hízik a gyári forrásból még meg nem erősített, de nem is cáfolt információk szerint.
Hirdetés

A Volkswagen Passat B8-hoz hasonló módon a nyújtott MQB platformon érkező új Superb méretnövekedése ellenére 75 kilogrammal könnyebbnek ígérkezik a mostaninál. Alapmotorjával, az 1.4 TSi (125 LE) benzinessel 1330 kilogrammos saját tömegről indulhat a kifutó nemzedék adataiból kiindulva. Cseh források szerint az alapár 25 000 euró környékére várható, az új modell felára nagyjából 700 euró (~210 000 Ft) lesz az elődhöz mérten. A motorpaletta akár 260 lóerős 1.8 TFSI benzinest, valamint 1,6 és 2,0 literes turbódízeleket ígér még 120-190 lóerő közötti teljesítménnyel. A váltók 6 sebességes kézik, illetve 6-7 fokozatú DSG-k lesznek. Hajtás alapesetben elöl, de a kínálatban lesz Haldex kuplungos összkerékhajtás is. Az elöl MacPherson, hátul mutilink futómű 1500 euróért adaptív lengéscsillapítókat kínál majd. Debütálás februárban Prágában, közönségpremier márciusban a Genfi Autószalonon. Nyárra már akár átvehetők is lesznek majd a minden bizonnyal a tavasz második felében a hazai szalonokba is befutó új Superbek. A kombi megjelenése jövő év második felében várható, az őszi Frankfurti Autószalonon minden bizonnyal megcsodálható lesz már.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?