Az oroszok ZiL-lel támadnak? Katonai koncepció Moszkvából

Jövőre kész az orosz Hummer, a Zil gyár terméke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Oroszország legújabb páncélozott csapatszállítóját a ZiL gyártja. Jó 4,5 tonna és tíz személyes az orosz Hummer.


A ZiL gyár neve itthon sem ismeretlen, egyrészt teherautóik révén, másrészt az egykori állami parádék felvonulóautói közül is több a moszkvai Lihacsov Autógyár terméke volt. Közel százéves fennállása során a ZiL-nél nem kevés speciális jármű is épült: busz, kétéltű katonai eszköz, lánctalpas teherautó, de még sportkocsi is. Az orosz hadsereg még 2010-ben bízta meg a gyárat egy új katonai jármű kifejlesztésére. A képeken látható prototípus alapján jövőre már gyártásba kerülhet az orosz Hummernek becézett célgép.
Hirdetés


A teljes hossza 6,33, a tengelytávja 3,8 méter, ezzel a hadászati járművek között meglehetősen kompaktnak számít. Nem az a súlya, a védelmi és egyéb rendszerek miatt nem kevesebbet, mint 4,57 tonnát nyom. A sofőrrel együtt tízen utazhatnak benne, ahogy a képeken is látszik beltere lehet a legpuritánabb. Szintén a célszerűséget szolgálják a többrészes, fellépőként is funkcionáló ajtók, amikkel teljes menetfelszerelésben sem lehetetlen a beszállás. Nyilván összkerékhajtású, de sem erről, sem páncélzatáról nem szólnak a források. Motorja amerikai eredetű, Cummins négyhengeres 185 lóerővel, amit egy ötfokozatú ZF váltó egészít ki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?