Hétvégén WTCC Marokkóban, most te is mehetsz egy kört!

Kattints ide, bejárhatod a marrákesi pályát Michelisz Norbival

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hétvégén, Marokkóban folytatódik a FIA Túraautó-világbajnokság (WTCC). Michelisz Norbi már a hivatalos edzés előtt bejárta a pályát.


Tessék hátradőlni, az öveket képzeletben bekapcsolni, és indulhat a videó, vagyis az autó. Az alábbi videóban Michelisz Norbert mellé ülhetünk be a pályabejárásra. Sőt, igazából nem is az utas, a sofőr, Michelisz Norbi szemszögéből tapasztalhatjuk meg, milyen is teljes gázzal száguldani a szűk marokkói versenypályán, miközben az üvöltő motor hangja tölti be a pilótafülkét.
A videóban a WTCC egyetlen magyar versenyzője, Michelisz Norbert kommentálásával ráadásul meg is ismerhetjük a villámgyors kör keretében a különleges pályát, ahol, az előzetes nevezési lista alapján ezúttal 19 versenyző fog rajthoz állni.
Hirdetés
A Zengő Motorsport és Michelisz Norbert immár ötödik alkalommal versenyezhet a marokkói utcai versenypályán. Az eddigi eredmények felemásak voltak hiszen Norbi az első évében a SEAT-tal bejutott a Q2-be és mindkét versenyen pontszerző helyen ért célba. A 2012-es versenyhétvégén azonban a BMW-vel nem jutott be az időmérő edzés második szakaszába, az első versenyen mégis sikerült a pontszerzők között végeznie. 2013 pedig autója még a gyerekbetegségeit nyögte és Monteiro berepülő féktárcsája sem javította Michelisz és a csapat esélyeit. Tavaly az első futamon elment a szervója, ami nagyon megnehezítette a Civic vezetését, emiatt pedig az emlékezetes másodikon már rajthoz sem tudott állni – a holland Tom Coronel autója annyira összetört Bennánival történt ütközés során, hogy a következő, francia versenyhétvégén nem tudott elindulni. Reméljük, idén több szerencséje lesz. A péntek délutáni teszt után szombaton délelőtt szabadedzés (élőben a fiawtcc.com oldalon), délután időmérő, vasárnap délután pedig következnek a futamok, 16:50-től az Eurosport 2 csatornán élőben közvetítve.
A hétvégén Forma-1 is lesz - Bahreinben. Az F1-szabadedzés szombaton 16:45-től élőben a Duna TV-n, vasárnap pedig ugyanott 16:30-tól következik a futam. A bajnokságot egyelőre háromból két győzelemmel a címvédő Lewis Hamilton vezeti. A motorsport-rajongók pedig döntés elé kényszerülnek, hogy vasárnap a WTCC-t vagy a Forma-1-et nézik-e élőben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?