Nem hétfői, keddi autókat hív vissza a Mercedes

Kecskeméti autókat szólít szervizbe a Mercedes, leeshet a kerekük

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak a jobb oldali kerekekkel adódhat probléma, egészen konkrétan leeshetnek az autókról.


Nem tudni, hogy hullottak-e a fejek, netán megúszták-e az "érintettek" egy ejnye-bejnyével, az viszont tény, hogy a Mercedes egy gyors ellenőrzésre szervizbe szólítja a tavaly december 8-án kecskeméti üzemében gyártott B és CLA osztályos autóit, ugyanis előfordulhat, hogy azok jobb oldali kerékcsavarjait nem húzták meg kellően, ezért nagy sebességnél a kerekek akár le is eshetnek.
Hirdetés

Felvetődik ugyanakkor a kérdés, hogy ha kerékcsere után is kötelező az első 20-40 kilométer megtétele után a kerékcsavarok utánhúzása, akkor autóvásárlás után miért nem az? Azon is lehet matekozni, hogy a december 8-án gyártott és már üzembe helyezett autóknak vajon hány százalékáról nem vették le a gyári kerekeket, hogy téli gumikat rakjanak rájuk. Persze bőven lehetnek ilyenek, hiszen a CLA-t például az egész világ számára Kecskeméten gyártják, magyar rendszámot egyetlen példány sem kapott a december 8-i gyártásból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:41
    Permalink

    ja a beleszakításos ráhúzást büntetném is, hisz kereket sem tudsz cserléni, ha bármi baj lenne. amikor otthagytam őket, akkor utoljára úgy rá húzták, hogy 1.5méteres erőkarral tudtuk csak leszedni (kereszt, pipa, esélytelen, ráadásul ha felni, a pipával szét is cseszed a fényezést)

  • 2017.10.28. at 06:41
    Permalink

    kicsit kínos aha…egyébként valamilyen ellenörzés mindenképp kellene az új gépekre is. hisz, a gumis után is 40-50km után utána kellene húzni.
    máskérdés, hogy kreténebb helyeken, szinte beleszakítják a csavart az idióták úgy rá húzzák. szentmihályi (BP) úti non-stoppot senkinek sem ajánlom.

Vélemény, hozzászólás?