Új taxisrendelet: 2018-ig még regulák nélkül mehet az Uber

Keményedik a személyfuvarozók szabályozása, de csak 2018-tól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismerős elemeket is ismétel, de új szabályokat is hoz a kormány által most elfogadott, de csak 2018. január 1-jétől hatályos taxisrendelet.

A kormány elfogadta az új taxisrendeletet, amelynek egyes, elsősorban az autókra vonatkozó műszaki követelményei 2018. január elsejétől lépnek életbe, és amelyek "infokommunikációs eszközön megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra" is, így például az Uberre is vonatkoznak. Az új előírások szerint 2018 elejétől taxiszolgáltatás csak 10 évnél nem régebben forgalomba helyezett, két oldalon két-két ajtós, legalább Euro IV. belső égésű motorral vagy elektromos hajtással rendelkező és légkondicionált gépkocsival nyújtható. Budapesten mindez nem újdonság, de a most elfogadott taxisrendelet immár az egész ország területén meghatározza majd a taxik - az átlagautókénál jobb - alapszínvonalát.
Az internetes utas-szállító közvetítőket hivatott regulázni az a passzus, mely szerint az elmúlt időszakban megjelent szolgáltatók diszpécserszolgálatként szabályszerűen csak úgy működhetnek, ha utast kizárólag az előírt engedélyek, jogosítványok és képesítések mindegyikével rendelkező taxisoknak közvetítenek, szerveznek. A rendeletet ismertető Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára kifejtette, hogy a taxizásban Magyarországon jelenleg több mint 7000 vállalkozás működik, mintegy 600-700 kis- és középvállalkozás mellett döntő többségük egyéni vállalkozóként. A cégek több mint fele a fővárosban és vonzáskörzetében ad munkát 8600 budapesti és Pest megyei gépkocsivezetőnek. Ez a szolgáltatás országszerte több mint 13 ezer család számára jelent állandó kenyérkeresetet - emelte ki az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy a taxizást egészen mostanáig egy több mint negyedszázaddal ezelőtt elfogadott minisztertanácsi rendelet szabályozta: a gyakori módosításokon átesett 1988-as jogszabály szerkezetében és tartalmában is elavult. Ezenkívül a nemzetközi szabályozás is egyértelműen a rendezett piac, a mindenkire egyformán érvényes feltételrendszer irányába mozdult el - mondta Fónagy János.
Hirdetés
A kormány szerdai ülésén fogadta el a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletet, részben megújítva és egységesítve a taxizás keretszabályait. Az országos szabályrendszer véglegesítésekor nagyban támaszkodtak a Budapesten önkormányzati hatáskörben bevezetett helyi előírások alkalmazásának gyakorlati tapasztalataira. A rendelettervezet előkészítésének teljes folyamatát végigkísérték a taxis vállalkozói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetések. Fónagy János elmondta: új elem a szabályozásban, hogy a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzésen és vizsgán kell számot adniuk KRESZ-tudásuk naprakészségéről, és az időközben megjelent technológiai eszközök megfelelő kezeléséről. Az államtitkár szerint a fuvarozóknál és buszvezetőknél már alkalmazott gyakorlat átültetése az utasok még biztonságosabb és színvonalasabb kiszolgálását teszi lehetővé.
A 2018-tól hatályos rendelet megnyitja a hatósági fellépés lehetőségét a repülőtereken, vasúti pályaudvarokon és buszállomásokon az utasokat zaklató, a közrendet megzavaró, taxishiénaként emlegetett személyekkel szemben. A közlekedési szolgáltató által üzemeltetett területeken a jövőben szolgáltatást felajánlani és utast felvenni kizárólag a szolgáltató hozzájárulásával lehet - hívta fel a figyelmet Fónagy János.
Az új rendelet szerint a már ma is taxiként használt autók 2017 végéig akkor is tovább használhatók, ha a 2018-tól kötelező feltételeknek még nem felelnek meg. Hasonlóképpen 2018-ig érvényesek a rendelet hatálybalépése előtt kiadott egyes engedélyek, jogosítványok és képzési igazolások is - tette hozzá Fónagy János. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozóknak tehát két és fél évük van a felkészülésre, miközben mintegy felük a fővárosi rendeletnek eleget téve már ma is megfelel az új országos követelményeknek.
Fónagy János kiemelte, hogy az európai törekvésekkel és a világszerte alkalmazott megoldásokkal teljes összhangban született meg a taxistevékenység kereteit korszerűen és országosan egységesen meghatározó szabályozás. A kormány a rendelet elfogadásával megerősítette, hogy a tevékenységüket legálisan, a megfelelő engedélyek és jogosítványok birtokában végző taxisok pártján áll.
Kérdésre Fónagy János elmondta: a kormány az új rendelet elfogadásával nem tiltotta be az Ubert, a rendelet azt határozza meg, hogy milyen feltételek mellett lehet taxis tevékenységet végezni. "A kormány nem kíván innovatív megoldásokat megakadályozni", az Uber egy infokommunikációs szervezési tevékenység, infokommunikációs szolgáltatás, amely nem tiltott, "ha azt az előírt jogosítványokkal rendelkező taxisok veszik igénybe, akkor az szívük joga" - fogalmazott. Vagyis a taxisok, a szolgáltatást nyújtók eldöntik, hogy hajlandóak-e ezért az infokommunikációs szolgáltatásért az Ubernek díjat fizetni - fűzte hozzá. A szolgáltatás szabályozása, ahogyan eddig is, továbbra is állami feladat, mert ez elsősorban a forgalombiztonsági, élet- és vagyonbiztonsági kérdés - emelte ki Fónagy János. Egy másik kérdésre válaszolva Fónagy János elmondta, hogy a rendelet nem vonatkozik majd a telekocsikra, az útiköltség-megosztás tehát a távolabbi jövőben is legális marad.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?