Kupéként még állatabb lesz a Mercedes C 63 AMG

Kémfotón a Mercedes C 63 AMG kupé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ősszel jön az új generációs kupé C-osztály, de az AMG változatáról eddig nem hallottunk. Pedig jön, most kapták először lencsevégre.


A Nürburgringen is tesztelik már a Mercedes-AMG legújabb sportkupéját. A még a W204 sorozaton alapuló elődjéhez képest sokkal feltűnőbb karakternek ígérkezik az alapmodellként először a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó C kupé. Emiatt az AMG sportváltozat is egy eleve dinamikusabb megjelenésű bódéra épülhet. A hatalmas csillagot hordó hűtőmaszk és a mély kötények már a fekete-fehérben álcázott próbapéldány fotója alapján kivehetőek. Amit várhatunk még: nagy teljesítményű fékrendszer hatalmas féktárcsákkal és sportkipufogó négy kidörgővel.
Hirdetés

A C 63 AMG kupét is a szedán C-osztály 4,0 literes. V8-as és duplaturbós motorja fogja hajtani. Ereje ennek is 475 lóerő lesz, 650 Nm nyomatékkal. A váltó ebben is az AMG SPEEDSHIFT MCT nevű szerkezet, amivel a gyorsulás 100 km/óráig 4 másodperc körül lesz. A végsebességét elektronika korlátozza, így "csak" 250 km/óra lesz. Ha lenne belőle még combosabb S változat, az 510 lóerős és 700 Nm nyomatékú lenne, és 290 km/óráig engedné el az elektronika.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?