Az A4 után hamarosan az Audi A5 is akár három turbóval jön

Kémfotón az új Audi A5-ös

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi leáll az RS5 és az RS4 gyártásával, de nem kell megijedni, mert jön az A5 és az S5, és akár triturbós is lehet az új kupé.


Az Audi A4-es egy rakás kémfotó után legutóbb már álca nélkül volt látható. Ahogy a szedán és a kombi, úgy ezek kupé- és kabrió változata, az A5-ös is új lesz 2016-ra. A második szériás A5 is az átgyúrt MLB platformra épül és az A4-hez hasonlóan ő is élvezni fogja a jó egymázsás tömegcsökkentés minden előnyét, de csak egy picivel lesz angyalibb elődjénél. A rövid far és a lejtős tető megmaradt fő stíluselemnek, a kocsi orra meg az új A4-eséhez lesz hasonló. A legerősebb RS4 és RS5 modelleknek leáll a gyártása, de az új generációból is készülnek már az erős és az igazi sportváltozatok.
Hirdetés

Az A5 is megkapja az új, kétliteres, 190 lóerős benzinmotort és a V6-osokat is továbbfejlesztik. A 3.0 TFSI erősebb lesz az eddigi 272 lóerejénél, és az S5-ben is többet fog tudni az eddigi 333-nál. Az RS5 igen brutálisnak ígérkezik, elérheti az 500 lóerőt, de a technikafüggő audisoknak talán még komolyabb csemege lenne a háromturbós dízel. Az RS5 TDI koncepció 386 lóerős és 750 Nm nyomatékú motorja állítólag bekerülhet a programba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    Persze hogy drágább , de vajon kit zavarna egy 2X milliós autónál hogy 300-500.000 forinttal drágább mint ha lenne B oszlop ? Ezek a kupék úgy is a menőségről szólnak és nem a spórolásról vagy a racionális döntésekről… és sokkal szebb ha a hátsó ablakot is el lehet tüntetni egy kupénál mint ha az fixen be van szerelve a vastag B oszloppal együtt … De oloyan nagy mérnöki bravúr nem kell hozzá se fejlesztés elvégre a kabrióban sincs B oszlop… csak azt kellene átvenni egy kemény tetővel és kész .

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    Csak szólok ,hogy abba lehetne fejezni ezt a trollos , energia vámpíros dumát kedves ” túliskolázott ” fórumtársak / ha már a moderátor újfent elaludt /

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    guglizz rá- ez a te szinted, az f-ből hogyan lett g astra azt sem tudod mit írtál pár sorral korábban.
    Beteg ember vagy te ezért ontod itt a butaságot.
    Lassan nincs olyan cikk amelyikhez nem hánysz oda. Nem becsmérled a többi hozzászólót te ökör.

    10 emberből 10 azt mondja hogy te vagy a buta.
    Kempelen kapitány és a holnap világa.
    Álmodozz csak, és vikszold tovább a flottát szépen, tudod hogy elvárják a munkád flottul menjen és szép legyen a dukkó.
    -te még csak a Holdnál tartasz, puceszkirály amikor már a Marsot akarják meghódítani.
    Kötekedő kisgyerek nagy a szád itt kussolsz a való életben ez vagy te.
    Hol van az a flotta amin síri csendben sertepertélsz?
    A nagy Budapest?
    Hány kerületbe jutottál már el egyedül? Ja hogy csak pár sarkot ismersz, oda is a nevelő kísér nehogy eltévedj kisegítőmunkába menet. Munkanap kötelező ám megvárnod hogy felvegyen mert eltévedsz és nem jutsz vissza a dillóházba.
    Megkaptad már a mai injekció adagod. Te nem adhatod ám be magadnak, várd ám meg vele a nevelőt mert még kárt csinálsz magadba.
    Most is elfelejthették beadni azért vagy itt megint elszabadulva.
    Hogyan szúrtad ki ezt az autós oldalt?
    Véletlenül bekapcsolva hagyták a számítógépet?
    Hány perc alatt írsz be egy mondatot?
    Sikerül?
    Jól van, nem szabad ám kilógni pizsiosztás után a számítógép szobába. Mert reggel megint elkap a roham ha túl sokáig vagy fent.
    Jól aludjál sok kis kempelenkével álmodjál. De tudod hogy ez csak álom.
    Reggel menj és ha lemostál pár tütűt ajándékcsoki mellé kapsz internet lehetőséget is csak túlzásba ne vidd mint ma, mert ha ilyen csúnya kisfiú leszel megvonják tőled.

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    [i]“….az alváz küszöb része jelentősen masszívabb….”[/i]

    Önhordó karosszériánál milyen alváz?
    A jelentősen masszívabb az ugyebár többletköltség
    .
    .
    .

    encore admirális, aki a legtöbb időt a B oszlopnál töltötte. Az jobb, mint az A-nál lenni igaz? [i] “mert dolgoztam autókarosszéria üzemben, pont a B oszlopnál több időt”[/i]

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    encore. Te buta vagy. Mondták már neked?

    Meséld el nekünk mekkora király vagy, hány iskolát nyűttél el, mennyit keresel, hány autógyártó kéri könyörögve a tanácsaidat? Taníts mibnket, s talán akkor majd 3 ezerért tankolhatsz a G Astrába.

    Te hol nem dolgoztál még? A NASA-nál úrhajós is voltál igaz encore kapitány?
    :-DDD

    ENCORE A HOLDON! ENCORE FOR PRESIDENT!
    KORUNK HŐSE, AZ EMBERISÉG MEGMENTŐJE, ENCORE ADMIRÁLIS!

    (“Fajlagos gyártási költség”: guglizz rá, aztán vágd ki a rezet, mondd el nekünk mi az? Karácsonyra ezt a segítséget kaptad, most már kuss legyen) :-DDD

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    3 turbós tartós motor még a japóknak is feladat lenne.
    A németeknek egyszerűen maga a lehetetlen küldetés. Mondjuk ez őket nem igazán szokta izgatni. 🙂

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    Sajátodat biztos, a flottát meg te nyalod.
    Semmi Astrám nem volt soha, de még Opelem sem. 2000-ért van hogy tankolok mostanában is de nem forintban mint ahogy te teszed. Higgy a mérnököknek mert azok hozzád képest géniuszok, de még az érettségivel rendelkezők is, kis 8 osztályos, vagy már 6.-ban lemorzsolódtál?
    -Drágább úgy a gyártás, ez a megalapozott képzelgésed szüleménye.
    – Biztos a Ford B-Bax is azért született meg mert olyan rohadt drága B oszlop nélkül gyártani és pont egy olcsóbb kategóriájú autót amit ha jól tudom a közelmúltig Romániában nyomtattak.
    Az autómosóból biztos látod hogy az autógyártósoron hogyan működnek a robotok, vagy a mindentudó TV-ben bemondták külön Kempelennek ez így megy.
    A nyitható tetejű autóknál, különösen a vászontetősöknél az alváz küszöb része jelentősen masszívabb, nehezebb anyagból van ami gátolja az autó csavarodási hajlamát ha nincs fix tető rajta.
    Ez leglényegesebb elem egy nyitott autónál, de ennyiben ez nem merül ki.
    Jelentős erősítések vannak ezen kívül is autótípustól függően.
    Én ezt is megalapozottan mondom veled ellentétben, mert dolgoztam autókarosszéria üzemben, pont a B oszlopnál több időt. B oszlopnál is jelentős különbségek vannak abban melyik piacon lesz eladva az autó.
    Nem malacpiacról van szó ahol téged le lehet adni:))))

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    Sokkal drágább úgy a gyártás. Nehezebb is az autó. Mérnökök dolga ez, én hiszek nekik. A költségtervezésnél meg jobban megy a fillérb….ás, mint amikor encore megtankolja 2 ezerért az F Astrát. Egy fél eurós alkatrészt is elhagynak szívbaj nélkül.

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    encore, te még a mosásnál tartasz? Én jó ideje mosatok, tudod, legyen a tanulatlanoknak is dolga. Ha elég igényes vagy, eljöhetsz egy próbamunkára. :-DDD

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    Mondjuk nem értettem soha , hogy ha már gyártanak kupét akkor mi a francért hagyják meg a B oszlopot a kemény tetős verziókban elvégre a kabrióban sincs … sokkal jobban néz ki úgy ha a hátsó ablakokat is le lehet húzni lásd Mercedes Benz E , S kupé … nem hiszem hogy ez akkora nagy többletkiadás lenne . De ha már itt tartunk a BMW 4-6 szériában sem lehet lehúzni ultra gagyi megoldás főleg úgy hogy ezek a kocsik pont nem a spórolásról szólnak …

  • 2017.10.28. at 16:26
    Permalink

    Ahányas szám az A, S vagy RS után annyi turbo lassan A8 8db turboval úgy már meg tudják előzni a BMW-t ha most csapnak le rá.
    De Kempelen megjött, pedig már kezdtem örülni hogy elhúzott a bü… .icsába végre innen.
    Kezdi már megint a szarságait.
    Lemostátok a flottát Kicsi turbo puceráj Kempelen. Csillogjon ám a TSI felirat mindegyiken.

Vélemény, hozzászólás?