1400 lóerőt ad Ken Block új játéka

Ken Block Mustangját 2 turbóval erősítették meg, már 1400 lóerős

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs új autó, a szinte nulláról épített összkerekes Mustangját hergelték tovább. Block azt mondta, ennél ijesztőbb autót még soha nem vezetett.

Volt már része sok furcsaságban Ken Blocknak, de a drift nagymestere mégis úgy nyilatkozott felturbózott Mustangjáról, hogy ennél ijesztőbb autóhoz még nem volt szerencséje. Tulajdonképpen, ez már az első verzióról is igaz lehetett, 845 lóerővel láthattuk az egyik előző Gymkhana epizódban a ’65-ös, atomjaira bontott és csővázra újra felépített, összkerekes Mustangot.
Hirdetés
A Hoonicorn most két orbitális turbót kapott V8-as motorjára, így nagyjából 1400 lóerőre saccolják a teljesítményét. Eddig se lehetett vele egyenesen menni, mi lesz ezután? Az biztos, gumi nem marad épen alatta a készülő videóban. Egyelőre nem árulták el, hogy újabb Gymkhana epizód lesz-e, vagy máshoz kell a járgány. Mivel a legfrissebb Gymkhana idén nyáron jött ki, az utóbbi verzió az esélyesebb. Ken Block azt ígéri, hamarosan láthatjuk, hogyan változtatja porrá pillanatok alatt mind a négy gumiját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?