Első kukkantás az új 5-ös BMW-be

Képeken a következő 5-ös BMW beltere és végleges lámpái

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A következő generációs 5-ös BMW külseje nem lesz felkavaró, de a beltér hoz újat. A legnagyobb újítás a digitális műszerfal.


A 2016-ban bemutatkozó, következő generáció 5-ös BMW-t ismét sikerült ügyes lesifotósoknak megörökíteniük. Ahogy közeledik a bemutató, úgy egyre kevesebb az álca az autón. A legfrissebb képeken így már látható az új kiadás angel eyes lámpájának formája és az eddiginél is hangsúlyosabb vese alakú dupla hűtőmaszk. A külső változások csak evolúciós átdolgozásnak mondhatóak. Hiába, a BMW-nek meg kellett küzdenie azért, hogy újból megtalálja magát a Chris Bangle korszak után. Maradnak az évtizedek óta bejáratott klasszikus formáknál, és ez így is van jól. A legtöbb újdonság épp emiatt az újdonság belterében lesz.
Hirdetés

A fix, középkonzolból kiemelkedő képernyő és az új kormánykerék sem túl nagy meglepetés, hiszen mindenekelőtt láttuk már az új 7-esben. A vezetéssegédek és a high tech extrák használhatóságának is jó tesz a digitális műszerfal, reméljük azért lesz majd klasszikus négyórás nézete is. Láthatólag új a váltógomb, és mint a generációváltáskor szokás, most is megújul az iDrive kezelőfelület. A motorkínálat derékhada turbós négy- és hathengeresekből fog állni, de lesz V8-as is, és várható hibrid hajtáslánc is. Hogy lesz-e háromhengeres 5-ös, az még mindig nyitott kérdés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?